Televíziógyártásba fog a Huawei

Annyira komolyan gondolja a tévés világba lépést a Huawei/Honor, hogy több készüléket is kiadnak. Ezek lesznek a gyártó első eszközei, melyek működését a saját fejlesztésű HarmonyOS oprendszer segíti.

Egy ideje már sejteni, hogy a Huawei az okostelefonok és táblagépek után egész más útra kíván lépni: az okostévék piacán is megvetnék a lábukat, ám hogy mindezt mivel, mindeddig nem derült ki. Most már ezt is tudni:

hárman jönnek, és mindet az új oprendszer vezérli.

A HarmonyOS névre keresztelt felületet a gyártó Kínában tartott fejlesztői konferenciáján leplezte le, néhány nappal ezelőtt. Akkor az is elhangzott, hogy a Harmony, független attól, hogy mobilokra is jó, elsőként a Honor márkához tartozó új tévéken fut majd, valahogy így:

A készülékek egy vadonatúj termékkategória, a Honor Smart Screen alatt érkeznek, egyébként pedig Honor Vision és Vision Pro néven emlegeti őket a gyártó. A tévék közti különbség nem csak névügyileg más: a Vision négy, 10 wattos hangszórót kapott, a Próban hat ilyen található, ebbe ráadásul egy felbukkanó kamerát is épített a gyártó a videós hívásokhoz. A kép ilyenkor 1080p felbontású, a panelek amúgy mindkettőnél 4K-sak, és a Huawei nyolcmagos Honghu 818 chipsete dolgozik bennük. Méretük 55 coll.

A gyártó nem csak tévézéshez készítette eszközeit, amit a készülékek által kínál funkciók is igazolnak: a Honor különféle online platformokkal kötött egyműködést, ennek megfelelően alkalmazások telepíthetők rájuk, és telefonnal is vezérelhetők. A képernyőn a rendes és megosztott tartalom mellett akár az időjárással kapcsolatos információk is nyomon követhetők.

A készülékek augusztus 15-től kerülnek a boltok polcaira, de a Huawei/Honor egyelőre csak a kínai piacon tervezi megjelentetni azokat. Áruk eltérő tudásuk miatt a következőképp alakul: a Vision 3799 jüanba, a Vision Pro 4799-be kerül majd. Ez 153 és 200 ezer forint körüli összeget jelent.

HVG

Close