A két gyarmat közül, a Füzesgyarmat került ki győztesen

Balassagyarmaton sem lassított vasárnap a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A 3–1-es sikerével a sárréti alakulat a Keleti csoport őszi bajnoka lett, ettől függetlenül a játékosaira még három nagyon komoly erőpróba vár az idény hátralévő részében.

Az országos esőzés a balassagyarmati pályának sem tett jót. Meglehetősen mély talaj fogadta a csapatokat, a vonalak felfestésével különösen meggyűlt a helyi pályamunkások dolga. A vendégcsapat irányította a játékot, fölényének a 19. perc hozta meg az eredményét, amikor Katona György egy 22 méteres szabadrúgást lőtt a bal felső sarokba, 0–1.

A sáros talajon nehezen alakult ki összefüggő játék, de a vendégeknek így is sikerült pár alkalommal tiszta ziccerig kijátszaniuk a támadásaikat, a befejezésekbe viszont rendre hiba csúszott. Az egyik ilyen esetnél a hazai védők nyilvánvalóan kézzel tisztáztak, de a játékvezető sípja néma maradt. A nógrádi együttes kezdettől kontrajátékra rendezkedett be, így hozta össze az egyenlítő gólját is. A 40. percben a füzesgyarmatiak sokadik szögletüket végezhették el, de a laposan középre rúgott labdából 3-4 érintés után kihagyhatatlan ziccerbe kerültek a Ipoly-partiak, amit Kócsa Tamás Gergely értékesített is, 1–1.

Szünet után viszonylag hamar jött a vendégek újbóli vezető gólja. Az 51. percben Katonát lökték fel a kezdőkörben, miközben a kapusa kirúgását vette volna át. A szabadrúgást Constantinescu élesen lőtte a büntetőterületen belülre, ahol Benkő-Bíró Norbert a kapunak háttal állva csúsztatta a labdát a hálóba, 1–2.

A vendégek a folytatásban cserékkel változtattak a meccs érdemi menetén, addig ez a hazaiaknak gondot okozott. A találkozó végére részben ennek is tulajdonítható, hogy a sárrétiek komoly fölénybe kerültek, a végeredményt pedig egy nagyszerű kényszerítő után állították be. Popescu lepörgetésével Dan-Marius Constantinescu lépett ki ziccerben, de összekoccantották a bokáját a védők. A büntetőt a sértett a balra mozduló kapus mellett higgadtan helyezte az ellenkező sarokba, 1–3.

A nógrádiak igazolták jó hírüket, de az erősebb és bővebb játékoskerettel rendelkező sárrétiek a nehéz körülmények ellenére érvényesítették a papírformát.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Balassagyarmati VSE–Füzesgyarmati SK 1–3 (1–1)
Balassagyarmat, 210 néző.
Vezette: Kulcsár Katalin (Bőhm Ármin, Deme Rajmund).
Gólszerző: Kócsa (40.), ill. Katona Gy. (19.), Benkő-Bíró (51.), Constantinescu (81. – 11-esből).

Balassagyarmat: Szalay – Gábriel, Lami, Péter B., Vekker – Pallagi, Csizmadia (Szilágyi, 82.) – Király, Kócsa (Balga, 89.), Nagy T. – Szita. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Füzesgyarmat: Ivicsevics – Achim S., Vincze, Raducu, Benkő-Bíró, Fejes (Lukács, 73.) – Katona Gy. (Popescu, 77.), Achim Á., Constantinescu, Pataki Z. – Székely (Villand, 86.). Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.

Nagy Tibor: – Kimondottan jól játszott ma a csapatom. Több támadást is tudatosan fel tudtunk építeni. Jelen helyzetünkben ez elismerésre méltó, de két egyéni hiba megpecsételte a sorsunkat.

Boros Tibor: – Meg volt az elképzelésünk a játékunk felépítésére, amit a helyszínen felül kellett írnunk, szembesülve a víz alatt álló pályával. Leegyszerűsítettük a taktikánkat és a pontrúgásokra helyeztük a hangsúlyt, a fiúk pedig kellően koncentráltak voltak a számukra meghatározott feladat végrehajtására. A csapatunk őszi első helye számomra álom kategória.

Close