Hetet vágott a Gyulának a Békéscsaba! Megye I. és II. eredmények

Megye I. osztály, 9. forduló

Gyulai TFC–Békéscsaba 1912 Előre II. 2–7 (1–4)
Gyula, 200 néző. Vezette: Jakab József. Gyula: Kajári – Zsömbörgi, Szabó Cs., Nagy S., Kukla Zs. – Czirok, Radics (Repisky) – Bagyinszki (Patkás), Nagy G. (Rácz), Pilán (Bojtos) – Bozsó. Szakvezető: Berényi Tibor. Békéscsaba: Czinanó – Fodor, Balog Zs. (Szabó Zs.), Dávid, Babinyecz – Mácsai (Csicsely), Váradi, Kasik (Bukor), Bán – Ilyés, Molnár J. (Körömi). Edző: Brlázs Gábor. Gólszerző: Bozsó (13., 76.), ill. Ilyés (6., 23., 51., 91.), Balog Zs. (18.), Mácsai (31.), Körömi (90.). Berényi Tibor: – Az első félidei tizenötperces rövidzárlat eldöntötte a mérkőzést. A mai napon semmi sem sikerült, de akaratban is kevés volt, amit nyújtottunk. Brlázs Gábor: – Ma csak a kapott gólok miatt lehet hiányérzetem. Vincze Gyula

Szeghalmi FC–Szarvasi FC 2–5 (0–1)
Szeghalom, 190 néző. Vezette: Telek András. Szeghalom: Kapusi – Boros (Veres), Futaki (Komlósi), Wéber, Cserna R. – Nagy M., Vass, Tatár – Tóth G. (Bondár), Veres, Sztojka. Csere: Démusz, Seres, Balogh R., Komlósi, Bondár. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián. Szarvas: Krnács – Viszkok (Szikora), Polonszki, Bakró, Medvegy – Styecz, Zima (Varga I.), Balogh G. (Kiri M.) – Kriska, Farkas J. (Klimaj), Furár. Edző: ifj. Somogyi János. Gólszerző: Wéber (47.), Veres (83.), ill. Viszkok (40.), Styecz (49., 79.), Farkas J. (81.), Kriska (89.). Ekker Attila, Futaki Krisztián: – Minden téren felülmúlt bennünket az ellenfél és teljesen megérdemelten nyert. Rengeteket hibáztunk. Természetesen tovább dolgozunk a célunk elérése érdekében. ifj. Somogyi János: – Egy erős csapat ellen tudtuk folytatni az utóbbi hetek remek játékát. Nagyon jó volt látni, ahogy támadásban rengeteget mozgunk és ötletesen futballozunk. Zsombok János

Jamina SE–Körösladány MSK 2–3 (1–2)
Békéscsaba, 150 néző. Vezette: Kovács Attila. Jamina: Szólik – Szudár (Sebők), Horváth M., Murvai, Kovács I. – Gál (Mengyán), Miklya, Kardos, Darányi – Okos, Németh (Leszkó). Edző: Pozsár Gábor. Körösladány: Nagy B. – Prasler (Farkasinszki), Vincze, Szántó M., Ruzsa Z. – Kisari (Bartik), Zelenyánszki, Szabó Á. (Paulik) – Burai, Laksteter (Sipos), Papp Zs. Edző: Fodor Sándor. Gólszerző: Okos (3., 79.), ill. Laksteter (2.), Burai (45.), Papp Zs. (58.). Pozsár Gábor: – Két rögzített szituációból kaptuk a két gólt az első félidőben, amit a másodikban próbáltunk jóvátenni, de egy szerencsétlen találat megpecsételte a sorsunkat. Fodor Sándor: – Nyertünk három–kettőre. Orodán Bertold

Nagyszénás SE–Orosházi MTK-ULE 2–1 (0–1)
Nagyszénás, 450 néző. Vezette: Romániából. Nagyszénás: Blaskó – Godár, Kajtár (Szilágyi), Rafaj, Vajgely – Libor, Vili, Nyéki (Vincze), Borgulya – Juhász (Márk), Miszlai. Szakvezető: Tasi Róbert. Orosháza: Marunák – Kasuba, Dajcs, Barna (Szabó N.), Selmeczy – Harangozó, Kukovecz, Simon R., Fehér – Mazán (Buczku), Szabó Á. (Bónus). Edző: Buza Barna. Gólszerző: Vincze (87.), Libor (89.), ill. Simon R. (16.). Tasi Róbert: – Borzasztó játékkal, de hoztuk a mérkőzést. Csak az első győzelemnek örülhetünk. Ezt viszont most megünnepeljük! Buza Barna: – Igazságtalan a futball, többet érdemeltünk volna. Ha nem tudjuk lezárni a mérkőzést, akkor sokszor járunk még így.


Megye II. osztály, A-csoport, 9. forduló

Sarkadi KLE–Békéscsabai MÁV SE 2–1 (1–1)
Sarkad, 180 néző. Vezette: Fűri Imre. Sarkad: Petrás – Szalazsán A., Bányai, Tóth K., Rácz (Patkás), Szalazsán R., Jánki, Tokaji, Jepure (Pap O.), Jenei, Rajki-Tóth (Repa). Edző: Bali István. Békéscsabai MÁV: Zsilinszki – Viczián, Bánlaki, Takács K., Lévai, Zsömbörgi (Petri), Pojendán (Sipiczki), Árszintye, Tóth G., Mihályi (Gajdács), Avramucz. Edző: Dohányos Zoltán. Gólszerző: Tokaji (10.), Tóth K. (69.), ill. Avramucz (25.). Bali István: – Jelen helyzetünkben, eltiltások és sérülések miatt a három pont megszerzése volt a legfontosabb. Mindegy milyen játékkal. Lassan kiegyenesedünk. Braun Attila: – A hasonló képzettségű csapatok ellen rendre a második félidőben veszítjük el a mérkőzéseket, aminek erőnléti és mentális okai vannak. Szabó Zsolt

Vésztői SE–Békésszentandrási HMSE 1–2 (0–1)
Vésztő, 50 néző. Vezette: Mezei Máté. Vésztő: Dobozi – Kirimi, Lázár T., Szabó R. (Balázs), Pap Zs., Fazekas R. (Fazekas J.), Novák (Nagy R.), Kádár, Herbert, Hrabovszki, Kovács L. (Szabó S.). Edző: Szabó Sándor. Békésszentandrás: Buzás – Pásztor, Kis M., Seres, Tóth P. (Jámborcsik), Szűcs, Virág, Olasz Imre, Tasi N. (Bíró), Kozák, Kiss L. Csere: Bíró, Uhljar, Jámborcsik, Kiss T., Szabó Z. Játékos-edző: Boros Szabolcs. Gólszerző: Pap Zs. (72.), ill. Kis M. (11.), Szűcs (89.). Kiállítva: Dobozi (85.). Szabó Sándor: – Szegény embert az ág is húzza. Számtalan helyzetből egy gólt rúgtunk. A vége elég paprikásra sikeredett. Boros Szabolcs: – Megtört a jég! Elismerésem a fiúknak! Buzgány József

Csanádapácai EFC–Mezőhegyesi SE 1–1 (0–1)
Csanádapáca, 100 néző. Vezette: Bakos József. Csanádapáca: Demkó – Göcző V., Juhász P., Bozsó M., Matyelka, Rakonczai, Dajka (Hugyecz), Bajczer, Kasza, Balassa (Bereczki), Oláh Á. Edző: Szikora Pál. Mezőhegyes: Fekete – Dócza, Balogh D., Gazsi (Veres), Rotár (Czene), Papp M. (Isaszegi), Balázs, Szlovák, Karancsi, Lugasi M., Lukács. Edző: Ács Levente. Gólszerző: Bozsó (83.), ill. Gazsi (31.). Szikora Pál: – A mezőnyben nagy fölényben játszó vendégeink ellen csupaszív, akaratos játékunknak jutalma a pontszerzés. Ács Levente: – Lelketlen és akaratgyenge játékunknak más vége nem is lehetett. Elismerésem a hazai csapatnak! Sz. P.

Okány KSK–Kunágotai TE 2–3 (2–1)
Okány, 110 néző. Vezette: Benyovszki Zoltán. Okány: Kurta – Farkas (Hajdú), Bende, Hasan, Kollát, Mészáros, Szabó A. (Illés), Papp, Barkász, Mező, Elek. Edző: Turcsek Zoltán. Kunágota: Saitz – Hajdú, Csomós, Puporka, Sirkó, Juhász, Multyán P., Sóstai, Sárvári M., Prókai, Kovács A. Edző: Multyán Lajos Attila. Gólszerző: Elek (6.), Barkász (17.), ill. Puporka (38., 66.), Kovács A. (69. – 11-esből). Turcsek Zoltán: – Nem elég, hogy az egész ősz során rendszeresen négy-öt hiányzónk van, a mai mérkőzésen kettő–nullás vezetésünk után két játékosunk megint megsérült, akiket le kellett cserélni és emiatt szétesett a játékunk. Ez vezetett a vereséghez. Multyán Péter mb. edző: – Küzdenitudásból jelesre vizsgázott az egész csapat. Jó játékvezetés. Mártha Lajos

Dévaványai SE–Gádoros SE 6–3 (3–0)
Dévaványa, 110 néző. Vezette: Sechna Gábor. Dévaványa: Szász (Juhász Zs.) – Pap Á., Bányai, Váradi, Kovács B. (Szalai), Kovács F., Szabó E. (Feke), Kéki, Marton, Kató (Papp D.), Panyik (Gubucz). Játékos-edző: Bereczki Árpád.
Gádoros: Horváth S. – Ordó, Molnár G., Máriás, Mucsi, Györgyi, Jónás D., Polyák, Bús, Kovács T., Jónás Cs. Csere: Pisont. Megbízott edző: Pisont András. Gólszerző: Szabó E. (9.), Kovács F. (30., 76. – mindkettőt 11-esből), Kéki (39., 52.), Papp D. (87.) ill. Mucsi (47., 77. – 11-esből, 85.). Bereczki Árpád: – Alacsony színvonalú mérkőzésen, ziccerek sokaságát hagytuk ki, de ezért a győzelemért is három pont jár. Pisont András mb. edző: – Le a kalappal azok előtt, akik megjelentek a mérkőzésen, a hozzáállásukkal elégedett vagyok. Elismerésem a hazai csapatnak! Jó játékvezetés.

Mezőkovácsházi TE–Csabacsűdi GYLSE 3–0 (3–0)
Mezőkovácsháza, 120 néző. Vezette: Krajcsovicz Zsolt. Mezőkovácsháza: Szabó A. – Kopócs Kornél, Túri (Halász), Nagy L. (Bessenyei), Mag, Matúz T., Zsuzsa, Multyán Cs., Csende, Varga G., Mittnacht (Fenyves). Játékos-edző: Bíró Tibor. Csabacsűd: Petrovics – Viszkok Cs., Sovány, Kasik, András, Kiss G., Kasnyik, Körösfalvi (Bobvos), Rafaj, Sándor, Endrefalvi (Bákai B.). Edző: Kondacs János. Gólszerző: Multyán Cs. (24., 37.), Matúz T. (28.). Bíró Tibor: – Az elmúlt hetekhez képest a csapat mind felfogásban, mind hozzáállásban előrelépett. Rég nem látott játékkal magabiztosan nyertünk. Kondacs János: – A hazai csapat nagyon érett játékot mutatott be az első félidőben és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Szabó Lajos

Tótkomlósi TC–Mezőberényi LE 2–1 (1–0)
Tótkomlós, 120 néző. Vezette: Krisán János. Tótkomlós: Krcsméri – Kovács I., Horváth H. (Szabó S.), Fazekas J., Jámbor J., Poljak D., Jámbor G., Balogh T., Abonyi, Moszheim (Garai), Somogyvári (Koleszár). Edző: Pálfi Zoltán.
Mezőberény: Lestyán – Fazekas M., Durkó L., Tóth J., Olej B. (Benyovszki R.), Kajlik, Jónás (Halász), Hoffmann, Buczkó B., Kanó, Olej T. Edző: Gál András. Gólszerző: Abonyi (44., 51.), ill. Kanó (76.). Kiállítva: Kovács I. (70.). Pálfi Zoltán: – Pontatlan és tompa volt ma a játékunk. Előbb lezárhattuk volna a mérkőzést, de a második félidőben több helyzetünk is kimaradt. Nem tesszük ki a vitrinbe ezt a győzelmet, de a lelkünknek nagyon jót fog tenni. Gál András: – Felejthető játék. Több volt ebben a mérkőzésben. L. D.

Kétegyházi SE–Dobozi SE 0–3 (játék nélkül). A mérkőzés elmarad, mert a hazai együttes nem tudott kiállni!


Megye II. osztály, B-csoport, 9. forduló

Békési FC–Battonyai TK 4–3 (2–1)
Békés, 50 néző. Vezette: Csatári Tibor. Békés: Csordás – Szűcs B., Csikós (Kovács Z.), Minya, Reszelő J., Laukó, Mracskó, Zsanda, Kovács L., Lakatos Gy., Reszelő A. Játékos-edző: Minya István, Reszelő József. Battonya: Erdélyi – Lipták, Molnár R., Kovács Z., Pajkó, Varga K., Liszkai P., Szabó Zs., Nagy T., Liszkai L., Kiss Z. Edző: Lukács István, Kőszegi Antal. Gólszerző: Kovács L. (22., 51.), Reszelő J. (27. – 11-esből, 47.), ill. Kovács Z. (36., 72.), Lipták (57. – 11-esből). Kiállítva: Lakatos Gy. (29.). Reszelő József: – Szívvel-lélekkel küzdöttünk, volt bennünk alázat és meg is lett hazai pályán a három pont. Lukács István: – A mai gyenge játékunknál csak a játékvezető ténykedése volt gyengébb. A hazaiak lelkesedésben messze felülmúltak minket, elismerésem nekik. Bíró Péter

Kaszaper FC–Újkígyós FC 0–3 (0–1)
Kaszaper, 50 néző. Vezette: Szigeti Gábor. Kaszaper: Petrics – Benyoda (Kőszegi), Divinyi, Györgyi, Jónás, Béres (Berényi), Pónya (Kasza), Csenki, Garamvölgyi, Bessenyei, Papp B. Edző: Keresztes István, Toncseff Zsolt. Újkígyós: Borbély – Gyaraki, Kun, Dunai, Séllei, Nagy D. (Gedó), Sas, Kovács P., Rövid, Danczik, Csatlós. Edző: Zsiros György. Gólszerző: Gyaraki (2.), Nagy D. (50., 62.). Toncseff Zsolt: – Megérdemelt vendéggyőzelem. A mai napon nem ütöttük meg azt a szintet, ami átlendített volna bennünket azon a mélyponton, amelyben jelenleg is tartózkodunk. Zsiros György: – Ahogy szokott, nehezen indult be a mérkőzésünk, újra létszámgondjaink voltak, de le a kalappal a srácok előtt. K. I.

Kamuti SK–Mezőmegyer SE 3–2 (3–1)
Kamut, 100 néző. Vezette: Kis Pál. Kamut: Takács – Tóth F., Knapp (Lólé), Máté, Gál, Fulajtár (Horváth), Juhász, Szabó I., Zsibrita, Veress, Szabó K. (Tarkovács). Játékos-edző: Knapp András. Mezőmegyer: Pribelszki – Litauszki, Nyúl, Tóth M., Szabó T., Hajdú P. (Frisnyicz), Lehoczki (Varró), Szűcs, Dowidat, Hídvégi (Megyeri I.), Benyó. Játékos-edző: Hidvégi Imre. Gólszerző: Knapp (9.), Máté (21.), Juhász K. (28.), ill. Nyúl (38.), Hídvégi (70.). Knapp András: – Nagy küzdelemben sikerült itthon tartani a három pontot. Köszönjük a vendégcsapat elismerését. Hidvégi Imre: – Teljesen megérdemelt hazai győzelem, csak gratulálni tudok nekik. Remélem, hogy mindenki elgondolkozik a történteken. K. A.

Gyomaendrődi FC–Magyarbánhegyesi FC 5–2 (4–1)
Gyomaendrőd, 80 néző. Vezette: Kiss Tibor. Gyomaendrőd: Vastagh – Furka, Mile, Miklavicz (Szilágyi), Tímár K., Kun Cs. (Csapó), Sebők (Ernyes), Szabó P. (Dávid), Békési N. (Fekécs), Barna, Hunya. Játékos-edző: Kocsis Zsolt.
Magyarbánhegyes: Mező – Szlanyinka L., Balázs (Markovics), Vágási, Kormányos Kristóf, Matúz P., Zábrák, Boldog, Simondán, Saitz, Megyeri. Edző: Nemczov Róbert. Gólszerző: Barna (25., 38.), Békési N. (32.), Szabó P. (35.), Ernyes (78.), ill. Boldog (26.), Markovics (75). Kocsis Zsolt: – Amíg a kispadon számoltuk, huszonnégyszer vezettük a kapusra a labdát, s csak ötöt sikerült értékesíteni belőle. Nemczov Róbert: – Sportszerű mérkőzésen, az egyik dobogóaspiráns ellen egy nagyon tartalékos csapattal, tisztes eredményt értünk el. K. Zs.

Bucsa SE–OMTK-Rákóczi 3–7 (2–3)
Bucsa, 70 néző. Vezette: Kocsondi Bálint. Bucsa: Gera – Kulik Cs., Fábián N., Oláh J. (Márki), Czinege, Szebeni, Kulik K. (Lengyel), Lázók A., Kiss A., Tasi K. (Baranyi), Oláh K. Edző: Nagy Ferenc. Orosháza: Tóth K. – Rancz, Horváth, Rácz, Jónás, Péli, Dudás, Tóth I. L. (Dobi), Kánya (Kasza), Lestyán, Kolozsvári Cs. (Tóth-Kása). Edző: Kvasznovszky József. Gólszerző: Oláh J. (13.), Lázók A. (29.), Márki (81.), ill. Péli (8., 52., 54., 73.), Dudás (15., 42., 46.). Nagy Ferenc: – Gyermeteg hibákat követtünk el védekezésben, pedig még egy csatárral is fel tudtuk törni az Orosháza védelmét. Kvasznovszky József: – Jó iramú mérkőzésen, magabiztos és megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű hazai csapat ellen. N. F.

Csorvási SK–Kardos KSK 4–2 (2–1)
Csorvás, 100 néző. Vezette: Zahorán János. Csorvás: Maczák – Köteles, Varga B., Varga G., Koszna (Szatmári B.), Gyevi-Nagy (Darida), Csábi (Krámli), Gerda, Szivák (Hrncsjár), Kaszai (Csicsely), Andrékó. Edző: Zsiga Róbert.
Kardos: Galát Á. – Petrovics, Szebegyinszki, Erdei, Szedlják J. (Szenes), Dezső D., Cziglédszki (Lólé R., Pengő), Szász, Gulyás, Laluska, Lólé A. (Korbely). Edző: Galát Pál. Gólszerző: Varga B. (23.), Szivák (26.), Dezső D. (80. – öngól), Gyevi-Nagy (85.), ill. Cziglédszki (38., 53. – mindkettőt 11-esből). Kiállítva: Szebegyinszki (73.). Zsiga Róbert: – Az őszi szezon leggyengébb játékát produkáltuk. Döntetlennél mi örülhettünk, hogy nem kerültünk hátrányba. Ezt követően begyötörtük a győzelmet jelentő gólokat a rendkívül szimpatikus Kardos ellen. Galát Pál: – Hetek óta sajnos ugyanez a forgatókönyv, mi kihagyjuk a helyzeteket, és ezzel győzelemhez segítjük ellenfeleinket. Kaszai Károly

Medgyesbodzási SE–Lőkösháza KSK 1–1(0–1)
Medgyesbodzás, 70 néző. Vezette: Tóth Imre. Medgyesbodzás: Véha B. – Deák J. (Deák J.), Mazán (Szabó A.), Sódar, Tóth G., Sáss (Tassi L.), Deák A., Serbán, Boris (Hajdú), Friderikusz (Tassi Zs.), Novák. Edző: Mazán Zoltán. Lőkösháza: Számel – Oláh T., Kisházi, Balázs M., Fekete, Horváth S., Gábor, Balla, Vozár, Kovács Zs., Varga T. Edző: –. Gólszerző: Novák (54.), ill. Balázs M. (13.). Mazán Zoltán: – Az első félidőben bekapott gól demoralizálta a csapatot. A szünet után felráztuk magunkat, kapujuk elé szögeztük a szimpatikus ellenfelünket, de sajnos a helyzeteinkből csak egyet tudtuk értékesíteni. Kevés gólt szerzünk. Oláh Thomas: – Hajtós mérkőzésen, igazságos döntetlen született. Győri Ferenc

Köröstarcsai KSK–Kevermes SE 3–5 (3–2)
Köröstarcsa, 60 néző. Vezette: Juhász Lajos. Köröstarcsa: Nagy G. – Nyeste (Tóth I.), Bihari (Andrejsi), Petneházi (Burai), Vincze, Hajdú, Baliga, Kántor M. (Tusjak), Machó, Varga L. (Gyebnár), Keresztesi. Edző: Zsombok Attila.
Kevermes: Tanner – Kócs, Orosz, ifj. Bauer K., Rung, Szabó T. (Recski), Jegyinák, Takács, Pain, Lakatos E., Kukla D. (Pécsi). Edző: Lantos Zoltán. Gólszerző: Hajdú B. (40.), Varga L. (42. – 11-esből), Burai (45+2.), ill. Szabó T. (6.), Kukla D. (36., 85.), Lakatos E. (72.), Rung (79.). Kiállítva: Pain (75.). Zsombok Attila: – Kiénekelték a sajtot a szánkból. A kihagyott tizenegyes fordulópont volt a mérkőzésen. Lakatos Erhard: – A mezőnyben jól futballoztunk, a védekezésben azonban sok hibát ejtettünk és hátrányba kerültünk, de a második félidei gólra törő játékunk meghozta a három pontot. K. Zs.

Close