Mindkét osztályban volt gólzáporos kiütés! – Megye I. és II. eredmények

Gólzáporos mérkőzések zajlottak sok helyen szombat délután. Míg a megye I.-ben a Jamina szenvedett komoly gólkülönbséggel vereséget az Előrétől, addig a II. osztály mindkét csoportjában születtek kiütéses győzelmek.

Megye I. osztály, 4. forduló

Gyulai TFC–Orosházi MTK-ULE 3–0 (1–0)
Gyula, 210 néző. Vezette: Telek András. Gyula: Kajári – Zsömbörgi, Czirok, Nagy S., Kukla Zs. – Bagyinszki, Radics – Bojtos, Nagy G., Pilán – Bozsó. Csere: Rostás, Barthalos, Hoffmann, Patkás, Rácz. Edző: Berényi Tibor. Orosháza: Lévai – Kasuba, Deli, Kukovecz, Szabó N. – Harangozó, Simon R., Fehér – Takács, Mazán, Szabó Á. Csere: Marunák, Kocsis, Selmeczy, Barna. Edző: Buza Barna. Gólszerző: Czirok (24., 47.), Nagy S. (77.), Berényi Tibor: – A csapat nagyon érett játékot mutatott a mai napon. Sok helyzetet kidolgozva ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Köszönjük a szurkolóink biztatását. Buza Barna: – Nagyon gyámoltalanul és gyengén játszottunk az első félidőben. Szünet után feljavultunk, de így sem volt esélyünk a pontszerzésre. Vincze Gyula

Békéscsaba 1912 Előre II.–Jamina SE 8–0 (4–0)
Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Barta Tibor. Békéscsaba: Uram – Fodor, Dávid, Babinyecz, Szabó Zs. – Gigacz, Pusztai, Balog Zs., Styecz – Ilyés, Molnár J. Csere: Czinanó, Bukor, Zahorán, Csicsely, Bán. Edző: Brlázs Gábor.
Jamina: Szólik – Horváth M., Kovács I., Ulrich, Bencsik Cs., Szudár – Murvai, Miklya, Gál, Darányi – Okos. Csere: Zelenyánszki, Faragó, Németh, Zubor, Leszkó. Edző: Pozsár Gábor. Gólszerző: Ilyés (23., 35., 38., 43., 65.), Molnár J. (71., 84.), Bukor (82.), Brlázs Gábor: – Jól használtuk ki, hogy a sorozatterhelés miatt fáradtabban mozogtak a vendégek. Jó százalékban értékesítettük a helyzeteinket is. Pozsár Gábor: – Sajnos beleszaladtunk a késbe. Bíztam benne, hogy megtudjuk nehezíteni az Előre dolgát, de a mai nap folyamán ennyivel gyorsabbak voltak. B. G.

Szarvasi FC–Körösladány MSK 1–2 (1–0)
Szarvas, 520 néző. Vezette: Krajcsovicz Zsolt. Szarvas: Krnács – Medvegy, Süli, Bakró, Vozár – Styecz, Zima, Furár – Kriska, Farkas J., Sindel. Csere: Kasik, Polonszki, Viszkok, Szikora, Klimaj, Takács, Varga I. Edző: ifj. Somogyi János. Körösladány: Nagy B. – Polák, Vincze, Szántó M., Zsíros – Szabó Á., Ruzsa Z., Zelenyánszki – Burai, Prasler, Papp Zs. Csere: Vass, Kisari, Paulik, Baksai, Bartik, Farkasinszki, Laksteter. Edző: Fodor Sándor. Gólszerző: Sindel (21.), ill. Prasler (68. – 11-esből), Papp Zs. (82.). Kiállítva: Süli (77.). Ifj. Somogyi János: – Harminc percig remekül játszottunk, az utána következő egy órában az intelmeim ellenére az eredmény tartására törekedtünk, ezért a hozzáállásért nagy árat fizettünk. Fodor Sándor: – Az első félidőben a több helyzetet kialakító hazaiak megérdemelten vezettek egy–nullra. A második felvonásban sorra alakítottuk a helyzeteket. Egyértelműen jobbak voltunk, jól kézben tartottuk a mérkőzést és megérdemelten nyertünk. Kepenyes György

Fotó: Babák Zoltán

Nagyszénás SE–Szeghalmi FC 0–1 (0–1)
Nagyszénás, 350 néző. Vezette: Modes Ottó Péter. Nagyszénás: Blaskó – Godár, Simon L. (Zábrák), Tasi (Márk), Vajgely – Juhász, Nyéki, Borgulya – Nagy Sz. D., Vincze (Libor), Miszlai. Játékos-edző: Tasi Róbert. Szeghalom: Kapusi – Nagy M., Cserna R., Wéber, Bakk – Tatár, Gedó (Boros), Urbán – Vass (Czigla), Veres (Komlósi), Sztojka. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián. Gólszerző: Sztojka (9.). Tasi Róbert: – Az első félidei hibánkat sajnos most nem tudtuk kijavítani. Hiába szegeztük a második félidőben kapuja elé a vendégcsapatot, még a gólvonalról sem tudtunk betalálni. Ekker Attila: – Jelenlegi helyzetünkben nem számítottunk könnyű mérkőzésre, viszont arra a munkára, amit hetek óta végez a csapat és a fegyelmünkre támaszkodhattunk. Hegedűs Attila


Megye II. osztály, A-csoport, 4. forduló

Dobozi SE–Békéscsabai MÁV SE 0–4 (0–1)
Doboz, 150 néző. Vezette: Baráth János. Doboz: Bócsik – Huszár K. (Lukucz M.), Lukucz I., Huszár A., Váczi J., Barcsay (Balog B.), Szigeti, Rácz Gy. (Sztojka N.), Kopács (Komlósi S.), Szarka, Sárközi (Pojendán). Csere: Balogh N., Váczi S. Játékos-edző: Balog Zsolt. Békéscsabai MÁV: Zsilinszki – Kiss-Schusztek (Bozó), Viczián, Petri, Lévai, Zsömbörgi, Takács K., Árszintye (Sipiczki), Mihályi (Bánlaki), Avramucz, Vozár. Csere: Takács L., Nánási. Edző: Dohányos Zoltán. Gólszerző: Takács K. (45.), Árszintye (54., 74., 79.), Balog Zsolt: – Az akaratgyenge játékunknak ez lett az eredménye! Megérdemelt vendéggyőzelem született. Dohányos Zoltán: – Tökéletes játékkal megérdemelt győzelmet arattunk. Most kell szerénynek maradni. Balogh Norbert

Békésszentandrási HMSE–Dévaványai SE 2–2 (0–1)
Békésszentandrás, 150 néző. Vezette: Nagy Zoltán. Békésszentandrás: Szabó Z. – Kis P., Pásztor, Kis M., Dernovics, Kiss L., Szűcs, Nyemcsok, Tasi N., Olasz Imre, Lós. Csere: Buzás, Jámborcsik, Tasi K., Virág, Kozák, Kiss T. Játékos-edző: Boros Szabolcs. Dévaványa: Sági – Pap Á., Bányai, Kovács F., Kéki, Papp K., Kató, Marton, Szabó E., Panyik, Papp D. Csere: Takács, Gubucz, Feke. Játékos-edző: Bereczki Árpád. Gólszerző: Olasz Imre (62.), Kiss L. (84.), ill. Kéki (40.), Marton (59. – 11-esből). Virág Imre csapatkapitány: – Nagyon jó volt a hozzáállás a csapattól, meg is lett az eredménye. Ebből lehet építkezni. Elismerésem a fiúknak! Bereczki Árpád: – A látottak alapján győzelmet szalasztottunk el. Ha egy meccsen van három tizenegyes, akkor mind a hármat be kell fújni. V. I.

Fotó: Babák Zoltán

Kunágotai TE–Mezőhegyesi SE 1–8 (0–5)
Kunágota, 100 néző. Vezette: Krisán János. Kunágota: Csomós – Sóstai, Sárvári Á., Balog A., Sirkó, Sárvári M., Prókai, Farkas R., Multyán P, Puporka, Kovács A. Csere: Farkas M., Varga B., Multyán V. Edző: Multyán Lajos Attila. Mezőhegyes: Varga Patrik – Lugasi J., Gazsi, Varga Péter, Papp M., Faragó, Karancsi, Lugasi M., Dócza, Lukács, Mátó. Csere: Fekete, Szügyi, Balogh D., Rotár, Dombi, Veres. Edző: Ács Levente. Gólszerző: Varga B. (86.), ill. Lugasi M. (5., 85.), Gazsi (20.), Papp M. (24., 37., 41.), Rotár (48., 80.). Multyán Lajos: – A jobbik csapat nyert. Ács Levente: – Sportszerű mérkőzésen megérdemelten nyertünk. M. L.

Mezőberényi LE–Sarkadi KLE 1–1 (1–1)
Kamut, 70 néző. Vezette: Gyuga Zsolt. Mezőberény: Juhász – Fazekas, Tóth J., Kajlik (Balogh Á.), Bereczki (Olej B.), Buczkó B., Olej T., Burai (Halász), Tóth Cs., Benyovszki J., Somogyi. Edző: Gál András. Sarkad: Franciskovic – Szalazsán A. (Rajki-Tóth), Jenei, Bányai, Tóth K., Erdei, Jánki (Kozma), Jepure, Takács L., Tokaji, Repa. Edző: Bali István. Gólszerző: Buczkó B. (4.), ill Tóth K. (28.). Gál András: – Igazságos eredmény született, de a vége miatt van egy kis hiányérzetem. Bali István: – Láttam már olyan rúgós focimérkőzést, ahol nagyobb volt az iram. Mindent elkövettünk, hogy ezt a mérkőzést ne nyerjük meg. Berner Ádám

Gádoros SE–Vésztői SE 2–3 (0–2)
Gádoros, 70 néző. Vezette: Bakos József. Gádoros: Horváth S. – Máriás, Szokolai (Jónás Cs.), Ordó (Bárány), Pisont (Molnár G.), Bús, Papp M., Neszi, Kovács T. (Farkas Zs.), Moldván, Drimba (Jónás D.). Megbízott edző: Pisont András. Vésztő: Dobozi – Kirimi, Pap Zs. (Novák), Kádár, Hrabovszki, Herbert (Fazekas J.), Hati, Kovács L., Kordó, Fazekas R., Erőss (Szabó S.). Edző: Szabó Sándor. Gólszerző: Moldván (69.), Kordó (89. – öngól), ill. Pap Zs. (10. – 11-esből), Hati (12., 61.). Pisont András: – Fiatal csapatunk nagy lelkesedéssel játszott, de az eredményességhez még mindig több kell. Szabó Zsolt: – Az a lehetőség, hogy vezettünk, minket zavart meg, a hazaiak lelkesedése majdnem pontot ért számukra. P. A.

Mezőkovácsházi TE–Okány KSK 2–1 (2–0)
Mezőkovácsháza, 250 néző. Vezette: Zahorán János. Mezőkovácsháza: Szabó A. – Nagy L. (Marofka), Dajcs Á., Bessenyei, Matúz T., Zsuzsa, Multyán Cs., Csende, Mag, Varga G. (Fenyves), Mittnacht. Játékos-edző: Bíró Tibor.
Okány: Kurta – Farkas, Bende, Hajdú, Illés, Mészáros, Trippon, Szabó A. (Rozsi), Papp, Mező, Elek. Edző: Turcsek Zoltán. Gólszerző: Mittnacht (12.), Mag (19.), ill. Mező (52.). Bíró Tibor: – Az első félidő után nem gondoltam volna, hogy a másodikban saját magunknak tesszük nehézzé a mérkőzést. Ha az első félidőben jobban koncentrálunk, nem kellett volna izgulni a másodikban. Ennek ellenére is megérdemelten nyertünk. Turcsek Zoltán: – A vereség csak azért fájó, mert ha a hat hiányzóból csak hárman itt vannak, ezt a meccset simán nyerjük. Szabó Lajos

Tótkomlósi TC–Kétegyházi SE 2–2 (1–1)
Tótkomlós, 200 néző. Vezette: László István Sándor. Tótkomlós: Asztalos – Horváth H., Fazekas, Poljak D., Jámbor G. (Jámbor J.), Balogh T., Abonyi, Szabó S. (Moszheim), Koleszár, László (Keszeli), Somogyvári (Poljak A.). Edző: Pálfi Zoltán. Kétegyháza: Gróh – Gulyás (Nagy Á.), Zemencsik, Kovács J., Kovács I. (Simonka), Kasznár, Sipos, Kajári, Fettik, Igricz, Dehelán. Edző: Árdeleán Demeter. Gólszerző: Koleszár (25.), Somogyvári (68.), ill. Dehelán (37.), Fettik (90.). Pálfi Zoltán: – Ma ismét pontokat veszítettünk azért, mert nem vagyunk kilencven percig koncentráltak, és nem kezeljük kellő rutinnal azokat a helyzeteket, amikor nyugodtnak kellene lennünk. Ez azonban nem vesz el semmit a Kétegyháza érdemeiből. Elismerésem a pontszerzésükhöz. László Dávid

Csabacsűdi GYLSE–Csanádapácai EFC 3–3 (3–1)
Csabacsűd, 125 néző. Vezette: Tóth Imre. Csabacsűd: Petrovics – Pecznik, Sovány, Kiss G., Magyar, Viszkok Cs., Rafaj, Kasik, Sándor (Kasnyik), Gulyás (Körösfalvi), Endrefalvi (András). Edző: Kondacs János. Csanádapáca: Demkó – Göcző V., Rakonczai, Bozsó M., Dajka, Laduver, Matyelka, Kakuszi, Balassa, Kasza, Oláh Á. Csere: Silló N., Bartolák, Hugyecz. Edző: Szikora Pál. Gólszerző: Magyar (24., 31.), Endrefalvi (39.), ill. Bozsó M. (41., 67.), Oláh Á. (81.). Kondacs János: – Egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, ezért nem érdemeltünk többet az egy pontnál. Köszönjük a pályamunkásunk elvégzett munkáját. Szikora Pál: – Nagyon mélyről jöttünk vissza, ezért megérdemeltük az egy pontot. Gazsó Péter


Megye II. osztály, B-csoport, 4. forduló

Battonyai TK–Köröstarcsai KSK 4–2 (1–0)
Battonya, 110 néző. Vezette: Szigeti Gábor. Battonya: Erdélyi – Kovács R. (Erdei A.), Podina, Pajkó (Lenti), Putnoki (Erdei I.), Liszkai P., Liszkai L., Hrabovszki (Lipták), Szabó Zs. (Nagy Gy.), Kiss Z., Nagy T. Edző: Lukács István, Kőszegi Antal. Köröstarcsa: Nagy G. – Nyeste (Baliga), Vincze, Varga L., Petneházi (Hajdú B.), Andrejsi (Tusjak), Machó, Tóth N. (Tóth I.), Kántor L., Keresztesi, Bihari. Edző: Zsombok Attila. Gólszerző: Kiss Z. (19.), Podina (65.), Liszkai P. (73.), Liszkai L. (87.), ill. Varga L. (60.), Hajdú B. (71.).

OMTK-Rákóczi–Magyarbánhegyesi FC 3–2 (1–2)
Orosháza, 80 néző. Vezette: Hajdú Dávid. Orosháza: Tóth K. – Kovács D., Kánya, Tóth I. L., Dudás, Kolozsvári J., Elekes, Kolozsvári Cs., Rácz, Fejes, Kovács F. Csere: Éliás, Tóth II. L., Dobi, Tóth-Kása, Lászik. Edző: Kvasznovszky József. Magyarbánhegyes: Mező – Matúz L., Nemczov, Vágási, Hegedűs, Kis L., Kormányos Kristóf, Matúz P., Simon L., Zábrák, Megyeri. Csere: Markovics, Kormányos Károly, Bordás, Saitz, Simondán, Fülöp B. Edző: Nemczov Róbert. Gólszerző: Kolozsvári Cs. (8.), Tóth I. L. (48.), Elekes (76.), ill. Matúz P. (4. – 11-esből), Kormányos Kristóf (30.), Kvasznovszky József: – Küzdelmes mérkőzésen kétszer tudtunk felállni hátrányból, ami jól mutatja a csapat mentális erejét. Megérdemelt győzelmet arattunk. Nemczov Róbert: – Nem játszottunk alárendelt szerepet az Orosháza otthonában. A döntetlen igazságosabb lett volna. Elismerésem a fiúknak a tisztességes helytállásért.

Kardos KSK–Gyomaendrődi FC 2–4 (2–3)
Kardos, 80 néző. Vezette: Rakonczás Zsolt. Kardos: Galát Á. – Petrovics, Szedlják J., Erdei, Dezső D., Szász, Cziglédszki, Jurák, Gulyás, Szebegyinszki, Lólé A. Csere: Menárik, Lólé R. Edző: Galát Pál. Gyomaendrőd: Vastagh – Furka, Miklavicz, Csapó, Sebők, Mile, Szabó P., Békési N., Kun Cs., Hunya, Barna. Csere: Tímár K., Ernyes, Dávid, Cselei, Fekécs, Kovács Gy., Kovács Z. Játékos-edző: Kocsis Zsolt. Gólszerző: Cziglédszki (12. – 11-esből), Szedlják J. (44.), ill. Csapó (1.), Hunya (7., 62. – 11-esből), Petrovics (44. – öngól). Galát Pál: – Öt alapemberünk hiánya és öt perc rövidzárlat után egyenrangúak tudtunk lenni a bajnokság egyik esélyese ellen. Kocsis Zsolt: – A fegyelmezett hazaiak ellen nehezen sikerült begyűjteni a három pontot.

Újkígyós FC–Kamuti SK 9–2 (5–2)
Újkígyós, 70 néző. Vezette: Sechna Gábor. Újkígyós: Kun – Csatlós, Gyaraki, Kovács P., Sas, Nagy D., Horváth B., Dunai, Danczik, Balog K., Gazsó. Csere: Borbély, Séllei, Lakatos J., Horváth Z., Oláh T., Horváth G. Edző: Zsiros György. Kamut: Takács – Tóth F., Knapp, Gál, Szabó K., Hekfusz, Szabó I., Veres, Lólé, Fulajtár, Zsibrita. Csere: Gulyás, Szalkai, Tarkovács, Szűcs, Egeresi. Játékos-edző: Knapp András. Gólszerző: Dunai (1., 45, 60..), Gazsó (19., 24., 29.), Nagy D. (70. – 11-esből), Horváth Z. (74.), Horváth B. (76.), ill. Hekfusz (20.), Knapp (32.), Zsiros György: – A mai mérkőzésen a letámadást kértem a srácoktól és az eredmény mutatja, hogy ez elég jól sikerült. Knapp András: – A gyors ellenfélhez lassúak voltunk a mai napon. Elismerésem az Újkígyósnak.

Csorvási SK–Bucsa SE 8–0 (6–0)
Csorvás, 100 néző. Vezette: Kocsondi Bálint. Csorvás: Maczák – Köteles, Simon N., Varga B., Csábi, Zsiga, Szivák, Varga G., Szentesi, Csicsely D., Andrékó. Csere: Hrncsjár, Zsótér, Gerda, Gyevi-Nagy, Szatmári B. Edző: Zsiga Róbert. Bucsa: Gera – Farkas B., Kiss A., Lázók A., Oláh K., Czinege, Szebeni, Nagy I., Laurencsik, Oláh J., Tasi T. Csere: Nagy B., Márki, Fábián N., Lengyel, Baranyi, Szujó H. Edző: Nagy Ferenc. Gólszerző: Andrékó (7. – 11-esből, 14.), Varga G. (9., 17.), Csicsely D. (30., 44.), Gerda (67.), Hrncsjár (83.). Zsiga Róbert: – Meghallgatva a kérést, rendkívül jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, ami jó és eredményes játékkal párosult. Minden tiszteletem a vendégcsapaté, amely kilencven percen át küzdött! Nagy Ferenc: – Harmincan vagyunk a keretben. Van egy A és egy B csapatunk. Az A csapatunknak sajnos ma ismét más dolga akadt. A B pedig mélyen tudása alatt játszott, amiből ez sült ki. El kell gondolkodni, hogy van-e értelme kétféle csapatot erőltetni. Elismerésem a csorvásiaknak! Kaszai Károly

Kaszaper FC–Medgyesbodzási SE 0–0 (0–0)
Kaszaper, 100 néző. Vezette: Juhász Lajos. Kaszaper: Petrics – Kőszegi, Györgyi, Jónás, Béres, Csenki, Burján, Garamvölgyi, Forgó, Bessenyei, Papp B. Csere: Benyoda, Kasza, Bacsa, Nagy R., Berényi, Pónya. Edző: Keresztes István, Toncseff Zsolt. Medgyesbodzás: Véha B. – Sódar, Deák J., Tóth G., Sáss, Nagy Zs., Boris, Serbán, Deák A., Friderikusz, Novák. Csere: Mazán, Gerda, Tassi Zs., Hajdú Gy. Edző: Mazán Zoltán. Keresztes István, Toncseff Zsolt: – Jó iramú mérkőzésen a második félidőben nyújtott teljesítményünk alapján megérdemeltük volna a győzelmet. Mazán Zoltán: – Mindkét csapat a győzelemre játszott, de a végén igazságos döntetlen született. K. I.

Kevermes SE–Békési FC 2–1 (0–1)
Kevermes, 110 néző. Vezette: Rubás Zoltán. Kevermes: Eged – Povázsai, Jegyinák (Tanner), ifj. Bauer, Orosz, Rung, Mag Á. (Lakatos S.), Szabó T. (Horváth J.), Kócs, Pain, Kukla D. Edző: Lantos Zoltán. Békés: Szűcs B. – Minya, Mracskó, Kiss L. (Lakatos Gy.), Bokros, Római (Ollári, Kovács Z.), Reszelő J., Székely, Szűcs V. (Horváth A.), Reszelő A., Kovács L. Játékos-edző: Minya István, Reszelő József. Gólszerző: Kukla D. (55., 79.), ill. Reszelő J. (33.). Kiállítva: Pécsi (69. – a kispadról).

Lőkösháza KSK–Mezőmegyer SE 2–4 (1–4)
Lőkösháza, 90 néző. Vezette: Korbely Péter Szabolcs. Lőkösháza: Számel – Zvolenszki (Kisházi), Palacsik, Fekete, Gábor, Kovács Zs., Horváth S., Balla, Balázs, Reszelő, Oláh. Edző: Magyar István János. Mezőmegyer: Varró – Laczó, Lehoczki, Nyúl, Papp Á., Benyó, Hidvégi, Hajdú P., Dowidat, Litauszki, Szabó T. Csere: Tóth M., Megyeri I., Pribelszki. Játékos-edző: Hidvégi Imre. Gólszerző: Reszelő (42.), Balla (8.), ill. Lehoczki (8.), Laczó (18., 32.), Hidvégi 20. – 11-esből). Kiállítva: Palacsik (60.), Fekete (76.).

Close