64-0-ás győzelmet aratott a női vízilabda-válogatottunk

Szilágyi Dorottya (b) és a koreai Jun Jea Rin a nõi vízilabda selejtezõkörének B csoportjában játszott Magyarország – Dél-Korea mérkõzésen a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 14-én. MTI fotó: Kovács Tamás

A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit. Bíró Attila együttese 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62-0-ra ütötte ki Guatemalát.

Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy a dél-koreaiaknak semmi esélyünk sincs, ugyanakkor egészen szürreális volt látni, hogy a házigazdák még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem.

A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat, sőt, még Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozhatott a kapuból. A mérkőzés “legjobbja” a rendkívül barátságos közönség volt, amely minden magyar gólnak tapsolt és lelkesen buzdította honfitársait.

Eredmény:

vízilabda, nők, B csoport, 1. forduló:
Magyarország-Koreai Köztársaság 64-0 (16-0, 18-0, 16-0, 14-0)

Gólszerzők: Parkes 11, Szilágyi, Rybanska 9-9, Gurisatti 7, Tóth-Csaba 6, Keszthelyi 5, Horváth, Gyögyössy 4-4, Illés, Leimeter, Vályi 3-3,

A magyarok legeredményesebb játékosa Parkes Rebecca volt 11 góllal.

“Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Annyit kértem, hogy ússzuk meg sérülés nélkül és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatt fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is”

– mondta a találkozót követően Bíró Attila szövetségi kapitány. Bíró Attila együttese kedden Kanada ellen folytatja szereplését.

Gurisatti Gréta (j) bedobja a magyar csapat 64. gólját a koreai Kim Min Dzsu hálójába a nõi vízilabda selejtezõkörének B csoportjában játszott Magyarország – Dél-Korea mérkõzésen a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 14-én. MTI fotó: Kovács Tamás

MTI