Boros Tibor: Több játékosom első félidőben nyújtott teljesítménye, minden várakozásomat alulmúlta

Kellemetlen vereséget szenvedtek vasárnap a füzesgyarmati labdarúgók, akik NB III-as pontvadászat 27. játéknapján a sereghajtó otthonában maradtak alul váratlanul. A sárrétiek meglehetősen szerény első félidei produktumát 3 góllal büntették az edző nélkül pályára lépő, lelkes sajóbábonyiak, és ezt szünet után már képtelenek voltak helyrehozni.

A különböző okok miatt felforgatott csapattal pályára lépő gyarmatiak nehezen találták a játék ritmusát és már a 10. percben hátrányba kerültek Kemény 25 méteres átlövését követően, 1–0.

Tetézve saját bajukat bő negyedóra után Ivicsevics egyik védését követően a kipattanó labdát Szász a saját kapujába belsőzte az ötösről, 2–0.

Próbálkozott a gyarmati csapat, de hátul a folytatásban is ingatag lábakon állt. Szemléltetve a vendégek fonákságát, a sajóbábonyiak harmadik találatát megelőzően már Székelynek kellett a jobbhátvéd posztján megakasztani egy támadást. A bal oldali szabadrúgásból pedig Balogh beadás helyett kapura lőtt, a meglepett Ivicsevics a labda a rövid felsőben kötött ki, 3–0.

A szünetben kettős cserét hajtott végre a piros-fehér gárda, Kinczel és Kis Szabolcs beállásával már kezdett hasonlítani a játékuk az korábbi hetekhez. Teljesen átalakult a meccs képe. A 52. percben Kis Szabolcs 26 méterről tekert egy szabadrúgást a bal felső sarokba, 3–1.

Kinczel Ervin komoly zavarokat okozott a Sajóbábonyiaknak a pálya jobb oldalán, és sokadik veszélyes beadása a 74. percben érett góllá, amikor is a középre kanyarított játékszert Pölöskei Péter bólintotta közelről a hálóba, 3–2.

Az utolsó negyedórában Urbán beállítását követően már öt csatárral rohamoztak a látogatók. Folyamatosan ott pattogott a labda a hazaiak 16-osán belül. A legnagyobb ziccer Székely előtt adódott, a támadó kicselezte védőjét, aki már csak szabálytalankodni tudott vele szemben, a játékvezető viszont nem vett tudomást a nyilvánvaló esetről. Az utolsó percekre már csak egyetlen védő maradt hátul a gyarmatiaknál, ezt használták ki a borsodiak, akik a ráadás első percében Sebők révén bebiztosították a győzelmüket, 4–2.

Könnyen felejthető első félidőt produkált a vendégcsapat, sok hibával, amit a második játékrészre feljavulva sem tudott már korrigálni.

NB III Keleti csoport, 27. forduló

Sajóbábonyi VSE–Füzesgyarmati SK 4–2 (3–0)
Sajóbábony, 180 néző
Vezette: Káprály Mihály (Nyerges Zsolt, Csóra Szabolcs).
Gólszerző: Kemény (10.), Szász (17. – öngól), Balogh D. (27.), Sebők (91.), ill. Kis Sz. (52.), Pölöskei (74.).

Sajóbábony: Giák – Tucsa, Fazekas (Molnár M., 45.), Tóth I., Komjáti (Bodnár, 50.) – Engel, Lakatos – Horváth Sz. (Csattos, 78.), Kemény, Balogh D. – Sebők. Edző: Kriston István.

Füzesgyarmat: Ivicsevics – Szilágyi (Kinczel, 46.), Vincze, Szász (Urbán, 84.), Pataki – Villand, Pölöskei – Székely, Faggyas (Kis Sz., 46.), Lukács – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Hronyecz Norbert, technikai vezető: – Ezt a mai győzelmet annak ajánljuk, aki a legtöbbet tette érte…

Boros Tibor: – Több játékosom első félidőben nyújtott teljesítménye minden várakozásomat alulmúlta. A vereség ellenére köszönöm azoknak a labdarúgóimnak a hozzáállását, akik velem együtt tudják azt, hogy mit jelent Füzesgyarmatért küzdeni.

Close