A Füzesgyarmat otthonában fordított a Pesterzsébeti gárda (Videó)

Jól indult a mérkőzés a hazaiak számára, hiszen már az első félidőben vezetést szereztek a hazaiak Pölöskei révén. A második félidő viszont a vendégeké volt, amit egy hazai kiállítás is megspékelt.

Az első negyedóra kölcsönös tapogatózását követően megélénkült a játék. A gyarmatiak számos lehetőséget alakítottak ki, Popescu fejesét például Bonica tolta a felső lécre hatalmas bravúrral. A 26. percben azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, amikor Villand lekészített labdáját Lukács Zsombor 14 méterről laposan lőtte a hosszú sarokba, 1–0. A folytatásban is aktív maradt a hazai gárda, amely előnye birtokában inkább a biztonságot tartotta szem előtt.

A térfélcserét követően teljesen megváltozott a játék képe. A látogatók három támadóval igyekeztek számukra kedvezőbbé tenni az eredményt. Két friss csatárt is bevetettek az ügy érdekében. Könnyített a dolgukon, hogy néhány hazai játékos teljesítménye visszaesett. Szarvashibáikat kihasználva hamarjában fordított az ESMTK. A 68. percben egy jobb oldali beadást Horváth Levente 10 méterről kapásból vágott a hosszú sarokba, 1–1.

Három minutával később két védő között Soós lőtte el a labdát a tizenhatoson belülről, Fildan bravúrral kiütötte azt, balszerencséjére a labda Nagy Richárd elé pattant, aki 7 méterről a kapuba bombázott, 1–2.

Még nem volt vége a hazaiak pechsorozatának, hiszen a 72. percben Soóssal szemben szabálytalankodott sárgát érően Kinczel és mivel volt már egy cédulája, idő előtt indulhatott zuhanyozni. Emberhátrányban is az egyenlítésért harcolt a Gyarmat. Számos szöglet és beadás zúdult Bonica kapuja előterébe. Előbb Faggyas került biztató helyzetbe, de hosszú ideig kivárt a lövéssel, így a védő meggátolta őt a gólszerzésben.

Aztán Popescu hozta önmagát ziccerbe, de lövés helyett önzetlenül tovább emelte a labdát az érkező Toca elé, aki elől fejjel mentettek. A hosszabbítás perceiben már Fildan kapus is becsatlakozott a támadásépítésbe, minden hazai játékos kitámadott, ezt kihasználva biztosította be győzelmét az ESMTK, amely a 94. percben egy kontrát értékesített Boda révén, 1–3.

NB III Keleti csoport, 24. forduló

Füzesgyarmati SK–Erzsébeti SMTK 1–3 (1–0)
Füzesgyarmat, 350 néző.
Vezette: Mencsik László (Szarvas László, Molnár Alex).
Gólszerző: Pölöskei (26.), ill. Horváth L. (68.), Nagy R. (71.), Boda (94.).
Piros lap: Kinczel (72.).

Füzesgyarmat: Fildan – Szász (Styecz, 69.), Raducu, Vincze, Pataki – Toca – Kinczel, Pölöskei (Faggyas, 82.), Villand, Lukács – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Erzsébeti SMTK: Bonica – Lázár, Nagy M., Markovics, Tóbiás – Szabó Á., Mohácsik, Bányai (Nagy R., 59.) – Soós B. (Bartha, 74.), Kovács D. (Boda, 59.), Horváth L. Edző: Turi Zoltán.

Boros Tibor: – Sokáig semmi nem utalt arra, hogy készülünk önmagunkat megverni. Az elfogadható első félidő után letaglózott pár emberünk produktuma, sajnos kívülről sem tudtunk érdemben segíteni a csapatnak. Tisztában voltam a realitással, mégis keserű számomra az igazság. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy amennyiben szintet akarunk lépni, annak érdekében minél hamarabb meg kell tennem a szükséges lépéseket. Mielőbbi gyógyulást kívánok a négy sérült játékosunknak!

Turi Zoltán: – Egy nagyon jó csapat otthonában szereztünk értékes három pontot. Gratulálok a fiúknak!

Close