Barátság Kupa volt a sportbarátság jegyében Battonyán!

Már hagyomány, hogy a Békés Megyei harcművész Szövetség versenynaptára a Barátság Kupa nyílt ITF taekwon-do versennyel kezdődik. A battonyai barátság Sportegyesület különleges díjakkal, jó szervezéssel évről-évre egyre nagyobb mezőnyt mozgósít. Idén 24 klub, 173 versenyzője két irányzat képviseletében – taekwon-do, kick-boksz- küzdött meg három folyamatosan működő páston.

Gombos Attila főbíró nem sok pihenést engedélyezett a bírói stábnak, nem volt üresjárat. Ahogyan ez várhatóvolt, a barátság jellemezte a versenyt, kivéve a küzdelmeket, mert ott aztán hatalmas csaták alakultak ki. Persze, a sportszerűség is megmaradt, csak hát…ez mégis küzdősport…

Az ünnepélyes megnyitókor Marjai János, Battonya város polgármestere köszöntötte a résztvevőket,eredményes küzdelmet kívánva. Csatlakozott hozzá  Máté Zoltán VI.DAN, a magyar ITF Taekwon-do Szövetség alelnöke is, aki külön köszöntötte a körmendi kick-boxosokat, a veszprémi és péti taekwon-dosokat, hiszen Ők érkeztek legmesszebbről Battonyára.

Shihan Gregor László VII.DAN átadta a helyi klub, a Barátság SE versenyzőjének, Mezei Nikolettnek a „2018 év  Kiváló Harcművésze” díjat. Mezei Nikolett  taekwon-do Világ-és Európa bajnok, kick-box világbajnok volt, így méltán kapta meg a Békés Megyei Harcművész Szövetség díját. S természetesen a város vezetői közül jelen volt, mint mindig, Varga István jegyző. Kondoros alpolgármestere, Kozsuch Kornél is eljött, s ez azért is fontos, mert ezek a harcművész klubok nem létezhetnének a rájuk büszke és őket segítő önkormányzatok nélkül, és szerencsére, Békés megyében bőven találunk ilyen példa értékűen támogató önkormányzatokat!

Ahogyan haladt előre a verseny, egyre keményebb mérkőzéseknek szurkolhattak a nézők. A magyar taekwon-do és kick-box korosztályos válogatott jó néhány tagja indult a versenyen, így érthetően színvonalas küzdelmek alakultak ki. Nem csoda, hiszen másnap a magyar ITF taekwon-do válogatott  tartott válogatott edzést a battonyai csarnokban, vagyis az áprilisi, németországi világbajnokságra készülő keret jó néhány tagja is részt vett a versenyen. A sportszerű, de kemény küzdelmek mellett a versenyorvos sem unatkozott, ami velejárója egy küzdősport versenynek.  A Békés megyeiek közül 10 klub indított versenyzőket,s jó pár érmet sikerült megyénkben tartani.

A rendezés a megszokott szinten magas színvonalú volt. Rádainé Rácz Róza Elnök Asszony és csapata ismét mindent megtett egy remek rendezvény sikeréért, és ez a törekvésük sikeres volt. Záloga egyben annak, hogy jövőre ismét sokan, még messzebbről is eljöjjenek Battonyára. S talán, most már érdemes lenne határainkon kívülről is vendégeket fogadni, hiszen a adott mind a város, mind a klub energiája egy ilyen verseny megrendezéséhez…!

Képgaléria – Fotó: Mudrity Iván

Eredmények:

Barátság Kupa 2019

Férfi Grand Champion

  1. Molisz Zoltán (Sasok SE, Budapest TKD)
  2. Friedl Flórián (Contact Kick-boxés Thai-box Harcművészeti Egyesület, Orosháza)

Felnőtt Férfi
-70 kg:

  1. Lőkös Zoltán  (Hódmezővásárhely TKD)
  2. Dudaszeg Márk  (Corvin TKD, Magyarbánhegyes)
  3. Bányai Richárd (Tápiómenti TKD, Monor)

-78 kg:

  1. Friedl Flórián ( Contact Kick-boxés Thai-box Harcművészeti Egyesület, Orosháza)
  2. Szőke László (Hegyesi Kick-boksz, Füzesgyarmat)
  3. Bata Zoltán  (Makó Budo Klub KB)

-85 kg:

  1. Ábel Péter (Makó Budo Klub KB)
  2. Deli Roland (Contact Kick-boxés Thai-box Harcművészeti Egyesület, Orosháza)

+85 kg:

  1. Molnár Márk (Hatvan TKD)
  2. Vida Ádám (Szeged TKD)

Felnőtt Nő

-50 kg:

  1. Bécsi Nikolett (Balatonfüredi TKD)
  2. Makó Evelin (Makó Budo Klub KB)
  3. Tamás Boglárka (Corvin TKD, Magyarbánhegyes)

-56 kg:

  1. Miklós Alexandra (Szeged TKD)
  2. Szécsi Nikolett – (Szeged TKD)
  3. Castilo – Tamás Tímea (Corvin TKD, Magyarbánhegyes)

 

Ifjúsági Fiú

-50 -56 kg (összevont):

  1. Enyingi Ádám  (Péti Sólymok TKD)
  2. Gyovairafa Tamás (Sasok SE, Budapest,TKD)
  3. Valóczi Gergő (Hatvan TKD)

-68 kg:

  1. Molisz Zoltán (Sasok SE, Budapest,TKD)
  2. Veszelovszki Péter (Hódmezővásárhely TKD)
  3. Sebes Zalán (Békéscsabai Laķótelepi SE TKD)

+75 kg:

  1. Máté István  (TÉT SE, Orosháza TKD)
  2. Máté Tibor  (TÉT SE, Orosháza)
  3. Zsurzs Mihály (Barátság SE, Battonya)

Ifjúsági Lány
-45 -50 kg (összevont)

  1. Kovács Laura Fanni (Hódmezővásárhely TKD)

-55 -60 kg (összevont)

  1. Sárdi Rebeka (Szeged TKD)
  2. Szabó Anna (Tápióment TKD, Monor)
  3. Elek Ágnes (Rácz Kickboxing Kaba)

-65 kg:

  1. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya TKD)
  2. Nagy Ramóna (Hódmezővásárhely TKD)
  3. Darányi Csenge (Rácz Kick-boxing Kaba)

+65 kg:

  1. Korcsok Nikolett (Rácz Kickboxing Kaba)
  2. Pataki Klaudia (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)

Serdülő Fiú
-35 kg:

  1. Sashegyi Olivér (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)
  2. Szabó Gergő (Contact Kick-boxés Thai-box Harcművészeti Egyesület, Orosháza)
  3. Gyenge Zsombor (Békéscsabai Lakótelepi SE TKD)

-42 kg:

  1. Kiss Levente  (Algyő TKD)
  2. Gazsó Ármin (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)
  3. Óré Soma (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)

-48 kg:

  1. Lancsák Máté (Sasok SE, Budapest TKD)
  2. Pataki Botond (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)
  3. Nádasdi Vad Tamás (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)

-55 kg:

  1. Ecsédi Zsolt (Barátság SE, Battonya TKD)
  2. Szecskó Barnabás (Hódmezővásárhely, TKD)

+55 kg:

  1. Bogos Botond (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)
  2. Koltai Csongor (Gödöllői Contact ITF)
  3. Szabó Martin (Barátság SE, Battonya TKD)

Serdülő Lány

-32 kg:

  1. Enyingi Sára (Péti Solymok TKD)
  2. Kiss Zsófia (Várpalota TKD)

3.Marosin Bella (Barátság SE, Battonya TKD)

-38 -44 kg (összevont)

  1. Berki Viktória (Barátság SE, Battonya)
  2. Várhelyi Anna (Békéscsabai Lakótelepi SE TKD)

-50 kg:

  1. Faragó Rita (HED-LAND SE, Mezőberény KB)

2.Árvai Fruzsina (Kétegyházi Dragon TKD)

  1. Sulyok Veronika (Kondoros Kick-boksz SE)

+50 kg:

  1. Hegedűs Vivien (Makó Budo Klub KB)
  2. Kiss Tímea (Mongúzok SE, Balatonalmádi TKD)
  3. Judik Liliána (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)

Gyermek Fiú

-28 kg ’’A’’ Csoport (osztott 3. hely):

  1. Lázár Noel (Kondoros Kick-boksz SE)
  2. Szarka Dániel (Barátság SE, Battonya TKD)
  3. Mócz Benett (Kétegyházi Dragon TKD)
  4. Castilló–Tamás Facundo Gabriel)

-28 kg ’’B’’ Csoport (osztott 3. hely):

  1. Molnár Mendel (Rácz Kick’boxing Kaba)
  2. Olteanu Simon (Barátság SE, Battonya TKD)
  3. Cseresznyés Gergő (Kétegyházi Dragon TKD)
  4. Simonka Ramón (Kétegyházi Dragon TKD)

-33 kg (Gyermek Fiú 1 és gyermek fiú 2 összevonva)

  1. Petrovszki Márton (Kondoros Kick-box SE
  2. Machlik Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE TKD)
  3. Szloboda László (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)

-38 – 43 kg (Gyermek fiú 2, összevont)

  1. Mezei Tamás (Barátság SE, Battonya)

2.Castillo-Tamás (Corvin TKD, Magyarbánhegyes)

  1. Pintér András (Corvin TKD, Magyarbánhegyes)

+43 kg (Gyermek fiú 1 és gyermek fiú 2 összevonva)

  1. Ludman Roland Rácz Kickboxing Kaba)
  2. Megyesi Ákos (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)
  3. Kis Benjamin (Hódmezővásárhely TKD)

-28 kg (Gyermek fiú 2):

  1. Dombi Levente (Combat ’’D” Sc, Szeged KB)
  2. Ottlakán Roland (Kétegyházi Dragon TKD)
  3. Kovács Andzseló (Barátság SE, Battonya TKD)

Gyermek Lány

+40 -40 kg (Gyermek lány 1 és gyermek lány 2 + súlycsoport összevonva)

  1. Szabó Leilani (Mongúzok SE, Balatonalmádi TKD)
  2. Laurinyecz Vivien (Kondoros Kick-box SE)
  3. Poptyilikán Kincső (Kétegyházi Dragon TKD)

-30 kg (Gyermek lány 1 és gyermek lány 2 összevonva)

  1. Székelyhidi Hanna (Makó Budo Klub KB)
  2. Székely Noémi (Szeged TKD)
  3. Józsa Dalma (Barátság SE, Battonya TKD)

-25 kg (Gyermek lány 1 és gyermek lány 2 összevonva)

  1. Kis Violetta (Barátság SE, Battonya TKD)
  2. Kozsuch Kincső (Kondoros KB)

A verseny támogatói voltak:

Battonya Város Önkormányzata, Laci és Lajcsi vegyeskereskedés Battonya, RDX, Békés Takarék, Polgárőrség, Kis Zsolt és Családja, OTP Bank, Szabó Zsuzsanna, Békés Megyei Harcművész Szövetség, IMRO-ÉP Kft., Hullám Pizzéria, Berki Sándor Egyéni Vállalkozó, Battonya Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Téglásné Szarvas Anetta Virágüzlet, Demeter Zsolt és Családja,  Oláh Sándor és Családja, Árgyelán Zsolt, KORMI-DUÓ Kft. Battonya, Juhász Árpád e.c., Antal Richárd Battonya, Nosza Food KFT., Battonyai Polgárőrség, sportszered.hu webáruház, Nádudvari Gombócok, Magyardombegyházi Sajtműhely, Mr. Pék, Mikes Kelemen Gimnázium és Ált.Isk., Battonya,

Close