Több értékes nyereménnyel várják a vendégeket a Békéscsaba 1912 Előre rangadóján!

Több okból is érdemes lesz kilátogatni a 2019. február 10-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC rangadóra, hirdeti a klub honlapján.

Ne felejtsük el, hogy a tabella 4. és 2. helyezettje találkozik és a két együttes között mindössze 5 pont a különbség. Amennyiben sikerül folytatnunk a kitűnő hazai szériát és itthon tartani a három pontot, úgy a különbség minimálisra csökken!

A mérkőzés előtt mindenki hozzájuthat a pénztárakban ingyenes szezonnyitó kiadványhoz!

Erre a mérkőzésre minden belépőjegy árából ötven százalék kedvezményt biztosítanak, tehát a helyszínen megvásárolt felnőtt tikettek mindössze 500, míg a diák-nyugdíjas belépők csak 250,- forintba kerülnek.


A 2019-es év, egyben a tavaszi szezon első hazai, villanyfényes mérkőzését tekinthetik meg a Kórház utcai centerpályán, így a hangulat és a fociélmény egészen biztosan adott lesz.

A mérkőzés előtt köszöntik egyik játékosukat, de hogy kit és miért az egyenlőre meglepetés!

Minden kilátogató vendéget közönségjátékra invitálnak, hiszen a helyszínen megnyerhetik a 4 darab páros Árpád Gyógy- és Strandfürdő belépő egyikét, egy családi belépőjegy csomagot a 2018. február 24. (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Vasas FC elleni újabb, hazai mérkőzésre, vagy akár egy lila-fehér ajándékcsomagot! A játékban minden néző automatikusan részt vesz, de hogy milyen módon, azt csak a mérkőzés előtt árulják el a szervezők, akik ajánlják, hogy figyelje helyben a hangosbemondót!

Végül pedig a legfontosabb és leglényegesebb szempont, ami miatt semmiképpen se hagyják ki a vasárnapi derbit, hogy első alkalommal láthatják ebben az évben a fiatal együttest tétmeccsen a Kórház utcában! A szervezők számítanak minden lila-fehér érzelmű szimpatizáns támogatására, hiszen különösen fontos a lelátókról érkező biztatás!

Close