Középpályás és egy csatár igazolása is tervben van az Előrénél

Értekezlettel, eligazítással, állapotfelméréssel, orvosi vizsgálatokkal, majd rávezető tréninggel indult a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata felkészülése. A lila-fehérek hétfőn kezdték meg a munkát a szokatlanul korai, február 3-ai bajnoki rajtra, amikor is a Cegléd alkalmi albérletében, Tiszakécskén indítják a tavaszi idényt.

A stábértekezleten Boér Gábor vezetőedző vázolta a csapattal kapcsolatos, tavaszra vonatkozó elvárásokat, feladatokat és részletesen ismertette a programot is. A játékosaink túlnyomó része már ezen a napon munkába állt, Urbin Péter viszont még néhány napig igazoltan van távol, Babinyecz Balázst pedig betegsége hátráltatta az első napon. A sérüléssekkel bajlódó labdarúgók közül Szélpál Norbert már teljes értékű edzéseket végezhet, Hursán György és Gránicz Patrik pedig egyelőre külön tréningeken vesz részt, de a szezonkezdésre jó esély van a visszatérésükre. Szalai és Tóth Dániel még lábadozik, így később csatlakozhatnak a többiekhez.


A szakmai stáb összetételében nem lesz változás, viszont a keretben történhet, mivel egy védekező középpályás és egy csatár igazolása tervben van. Ennek érdekében szerdán két próbázó is érkezik a Kórház utcába, de a szerződtetésükről csak később dönt a vezetőség. A fiatalok közül Pusztai András és Zsilinszki Martin készül majd az első csapattal. A tesztmérkőzések egyetlen kivétellel idegenben lesznek, így elég sok utazással jár majd ez az időszak is. A bajnoki mérkőzések kezdési időpontjai tekintetében két alternatívát jelölt ki a szövetség, 14 vagy 17 órás lehetőségekkel. A Békéscsaba 1912 Előre a 17 órás időpontokat preferálja, így amennyiben más – például televíziós közvetítés – nem befolyásolja a mérkőzéseket, akkor ezzel lehet majd számolni. Ha minden jól megy, akkor rögtön az első, Zalaegerszeg elleni hazai mérkőzést mindenki féláron tekintheti majd meg, hiszen a Nemzeti Sport szokásos, kuponos akciójának keretében erre esett a szakmai stáb választása. Az együttes szombaton 12 órakor Kecskeméten az NB II-es Budaörs ellen játssza első edzőmérkőzését.

Close