Döntetlent játszott a Ferencváros az Espanyol csapatával Budapesten

A Ferencváros az utolsó percben kapott góllal 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a vendég Espanyollal a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában, így csoportjában harmadik maradt a zárókör előtt.


A zöld-fehérek a sérülése után visszatért Sigér Dávid lövésével szereztek vezetést a 23. percben, a már továbbjutott és emiatt tartalékosan felálló spanyolok a 31. percben egyenlítettek Oscar Melendo találatával. A második félidőben Isael még elhibázta a 11-esét, a hosszabbításban viszont a csereként beállt Michal Skvarka belőtte, de a ráadás záró percében a spanyoloké volt az utolsó szó Sergi Darder révén, így pontosztozkodással zártak a felek.

A hazai szurkolók ismét élőképpel fogadták kedvenceiket, szektorukban a “Budapest IX” felirat rajzolódott ki és óriási elánnal vetették magukat a buzdításba.

A Ferencváros is hasonló lendülettel kezdte a találkozót, a meccs előtti ígéreteknek megfelelően támadólag, valóban a győzelem megszerzésének reményében lépett pályára. Az első perctől mezőnyfölényben futballozott, különösen Varga Roland játszott agilisan, az első veszélyes lövés is az ő nevéhez fűződött, utána viszont pontatlanná vált a befejezéseknél. A továbbjutás birtokában tartalékosan pályára lépő spanyolok – öten maradtak a két csapat szeptemberi, 1-1-es döntetlennel zárult összecsapásának kezdőjéből – elsősorban gyors ellentámadásokra alapoztak, néhány alkalommal sikerült is a védelem mögé kerülniük a széleken, de Dibusznak egy ideig nem akadt komoly védenivalója. A játékrész derekán a magyar bajnok fölénye góllá érett a sérülése után visszatért Sigér lövésével. A hazai drukkerek viszont nem örülhettek sokáig, mert egy bal oldali akció végén hamar egyenlítettek a vendégek. A bekapott gól kissé megtörte a Ferencváros lendületet, így a szünetig kissé töredezetté vált a játék, gól pedig nem született a térfélcseréig.

Bár a második játékrész az Espanyol helyzetével indult, ismét a Ferencváros irányította a játékot, kisvártatva pedig Sigér duplázhatott volna, ám ezúttal néhány centivel célt tévesztett. Szerhij Rebrov vezetőedző együttese vezetett néhány ígéretes akciót, de stabil volt a barcelonaiak védelme. A 65. perctől tudta fokozni a nyomást az FTC, amely ekkor közel járt ahhoz, hogy újra megszerezze a vezetést, azonban Isael lövése a keresztlécen csattant.

Hiába támadott rendületlenül a magyar csapat, az Espanyol sem mondott le a gólszerzésről, s amikor kiszabadult, kétszer egymás után helyzetig jutott, Dibusz viszont mindkétszer bravúrral hárított. Ezt követően Isael megkoronázhatta volna kiváló teljesítményét, de 11-esét kivédte a spanyol hálóőr. A 90. percben kapott újabb büntetőt viszont Skvarka már nem hibázta el, azonban az örömünnep elmaradt, mivel a hosszabbítás leteltekor Darder fejelt a magyar kapuba, így bár a Ferencváros közelebb járt a győzelemhez, meg kellett elégednie egy ponttal.

I. félidő:
23. perc: Isael élesen lőtt be középre egy jobb oldali szabadrúgást, a labda úgy vágódott ki a jobb kapufáról, hogy senki nem ért hozzá, de a kipattanót Sigér a kapu bal oldalába bombázta (1-0).
31. perc: Pipa előbb Lovrencsicset, aztán Isaelt becsapva tört a 16-oson belülre a bal oldalon, majd tökéletesen tálalt Melendo elé, akinek 12 méteres lövése megpattant egy védőn, így a labda a tehetetlen Dibusz mellett a hálóba vágódott (1-1).

II. félidő:
90-91. perc: A kiugró Isaelt felborította egy vendég védő, a megítélt 11-est Skvarka magabiztosan a bal alsó sarokba lőtte (2-1).
96. perc: Pipa adott középre a bal oldalról, a berobbanó Darder 4 méterről fejelt Dibusz kapujába (2-2).

Európa-liga, H csoport, 5. forduló

Ferencváros-Espanyol (spanyol) 2-2 (1-1)
Groupama Aréna, 19 111 néző,
Vezette: Tiago Bruno Lopes Martins (portugál)
Gólszerzők: Sigér (23.), Skvarka (91., 11-esből), illetve Melendo (31.), Darder (96.)
Sárga lap: Civic (12., 94.), Boli (25.), Frimpong (35.), illetve Lluis Lopez (43.), Calero (76.), Didac Vila (76.), Ezzarfani (78.), Iturraspe (90.)
Piros lap: Civic (94.)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Frimpong, Civic – Sigér (Skvarka, 86.), Haratin – Isael, Nguen, Varga (Zubkov, 61.) – Boli (Szihnyevics, 84.)

Espanyol: Diego Lopez – Lluis Lopez, Calero, Didac Vila – Pipa, Lozano, Iturraspe, Granero (Ezzarfani, 69.), Corchia – Melendo (Calleri, 81.), Campuzano (Darder, 88.)

Képgaléria – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mivel a csoport másik találkozóján a Ludogorec 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó CSZKA Moszkva vendégeként, így a négyesben a magyar bajnok hátránya egy pont maradt a bolgárokkal szemben, azaz két hét múlva győznie kell Razgradban a 32 közé jutáshoz.

Close