Nagyon “pörög” a MÖM gyermektábora Nyáregyházán!

A július 6-i tábornyitás óta a gyermekek és a foglalkoztatóink jóvoltából rendületlenül pörög a gyermektábor Nyáregyházán a helyi sportpályán, tudtuk meg László Attila Tibor szervezőtől.


László Attila Tibor a MÖM (Magyar Önvédelmi Mozgalom) elnöke kiemelte, hogy a főszerep az önvédelmi foglakozásoké, de minden napra jut a kreatív irányultságú feladat is. A lovas kocsis település bejáráson túl, az íjászat, viselkedéstan, az elsősegély oktatás, és játékos-sportos programok után, légpuska lövészet, illetve a délután folyamán erdei túlélési foglalkozás van napirenden.”

A szervező portálunknak így nyilatkozott a táborról:

– Úgy gondolom, hogy a MÖM gyermektábor mindamellett, hogy a gyermekek számára hosszú időre nyújt majd felejthetetlen élményeket, nekünk felnőtteknek is egy nagy feltöltődést jelent. Hiszen az ő vidámságuk és boldogságuk folyamatos jelenléte, rendkívüli szeretet energiákat áraszt felénk is.

Képgaléria

Close