TUI: Törökország tarol a magyarországi utasok között

  • Június 14-én indul a TUI első Budapestről Antalyába tartó charterjárata
  • Jelentősen megugrott a törökországi foglalások száma

2019-ben egyértelműen Törökország a magyarországi TUI-utasok kedvenc úti célja. Első saját, Budapestről Antalyába induló charterjáratával és széles, minden célcsoportot kiszolgáló szállásajánlataival a TUI jelentősen növelte Törökországban nyaraló utasai számát.

„A szállodák kiváló minőségének és a verhetetlen ár-érték aránynak köszönhetően a Törökországba utazó vendégeink maradéktalanul elégedettek a kínálattal”

– mondja Michael Lettner, a TUI Ausztria közép-kelet-európai értékesítési üzletágának vezetője.

Júniusban indítja a TUI saját charterjáratát Budapestről Antalyába

A TUI a nyári főszezonban hetente egyszer saját charterjáratot indít Budapestről Antalyába. A magyar TUI-utasok így 2019. június 14-étől minden pénteken három óra alatt eljuthatnak a kedvelt törökországi üdülőhelyre.

„Ez az első alkalom, hogy saját charterjáratot indítunk Budapestről – a nagy érdeklődés azt igazolja, hogy jó döntést hoztunk”

– hangsúlyozza Michael Lettner. A TUI bármely repülőgépes utazásának foglalása esetén 20 kilogramm csomag benne van az utazás árában. Az útvonalon Airbus A320 típusú repülőgép közlekedik. A gép 18:30-kor száll fel Budapestről és menetrend szerint Antalyában 22:00-kor landol. Antalyából 16:00-kor száll fel és 17:30-kor landol a járat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Széles körű szállásajánlat minden célcsoport számára

Alig van még egy olyan úti cél, ahol a TUI olyan széles körű saját hotelkínálattal és különböző utazási koncepcióval rendelkezik, mint a Török Riviéra.  Az utazási iroda valamennyi célcsoport számára egyénre szabott ajánlatokat kínál. Néhány tipp az idei vakációzáshoz:

A TUI Magic Life kedvelői részére

A magyarországi vendégek különösen szeretik a TUI Magic Life Club all inclusive ajánlatait, ahol családok, párok és egyedül utazók is számos sportolási és szórakozási lehetőség közül választhatnak anélkül, hogy ezért felárat kellene fizetniük. Mindegy, hogy valaki a vízi sportokat kedveli, tenisz- vagy kerékpárrajongó, itt minden utazó megtalálja a számára ideális programkínálatot. Júniusi indulással egy hét a Török Riviérán található Magic Life Jacaranda hotelben repülővel, budapesti indulással, kétágyas szobában, all inclusive ellátással személyenként 879 eurótól foglalható.

Ahol a család van a középpontban: TUI Family Life

A TUI Family Life névre keresztelt családi nyaralás minden korosztály számára remek kikapcsolódást ígér a vakáció idején. A számos sportprogram és szórakozási lehetőség mellett a TUI Family Life szállodái változatos programokkal állnak elsősorban a kisebb és nagyobb gyerekek, illetve a fiatalok rendelkezésére. A TUI Family Life Side budapesti indulással és érkezéssel, all inclusive ellátással személyenként 885 eurótól foglalható kétágyas szobában. A családhoz tartozó gyermekek kedvezményesen utazhatnak.           

Pihenésre vágyó párok részére a TUI Sensimart ajánljuk

Gyermekek nélkül utazó párok vagy egyedül utazók számára, akik a nyugalmat, a kényelmet és a személyre szabott szolgáltatásokat keresik, a TUI Sensimar szállodáit ajánlja az utazási iroda. A gyönyörű tengerparti környezet kiváló lehetőséget nyújt a pihenésre, kikapcsolódásra és a visszafogott szórakozásra. Szeptemberi indulással egy hét a négycsillagos TUI Sensimar Belek Resort & Spa szállodában, kétágyas szobában, all inclusive ellátással, budapesti indulással és érkezéssel személyenként 965 eurótól foglalható.

Pénztárcakímélő nyaralás: Sueno Club

Nyaralás egy modern, jó színvonalú, de egyben költségkímélő szállodában – így foglalható össze egyre több vendég kívánsága. Erre a legalkalmasabbak a Sueno klubok, ahol kedvező árakkal, all inclusive ellátással, változatos sportprogramokkal és szórakozási lehetőségekkel várják a nyaralókat. „Kedvező árú kínálatunknál is az ár-érték arány és az elégedett utasok számítanak elsősorban. Magyar utasaink nagyon jól fogadták a Sueno klubok ajánlatait” – fogalmaz Michael Lettner. Egy hét a négycsillagos Sueno Club Side Aquamarin Resort & Spa hotelben, kétágyas szobában, all inclusive ellátással, budapesti indulással és érkezéssel személyenként 599 eurótól foglalható.

Close