Elhunyt Baló György

Az ismert televíziós újságíró 71 éves volt – közölte a Híradó.hu. A közmédia honlapja későbbre ígér részleteket.

Baló a Magyar Televízió kulturális igazgatója volt, munkásságát Pulitzer- és Prima Primissima-díjjal ismerték el. Közéleti-politikai műsorok szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként tevékenykedett a köztévében, majd kereskedelmi csatornákon.

A Wikipédián található információk alapján Baló diplomájának megszerzése után az MTV Híradójánál kezdett el dolgozni, előbb gyakornokként, majd szerkesztő-műsorvezetőként. 1975-től az MTV külpolitikai szerkesztőségének munkatársa, később a szerkesztőség helyettes vezetője lett. Ebben az időszakban többek között a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér szerkesztő-műsorvezetője is volt, valamint a Mozgó Világnál is dolgozott.

1989 és 1990 között az MTV 2-es csatorna igazgatója és a televízió választási irodájának vezetője, majd 1991-ig a Napzárta főszerkesztője volt. 1992-től a Krétakör című műsor főszerkesztője, emellett 1994-ben a Drót kábeltelevízión terjesztett heti hírmagazin társalapítójaként is működött.


1995-ben rövid ideig a magánszférába ment: egy magyar, majd külföldi többségi tulajdonú kft. ügyvezetője volt. 1997-ben az újonnan megalakítandó országos földi adású kereskedelmi televíziós frekvenciákra kiírt pályázaton induló Első Magyar Kereskedelmi Televízió Rt. vezérigazgatója volt. 1997-től a kereskedelmi televíziózásba ment, a TV3 műholdas országos kereskedelmi csatorna vezérigazgatója volt annak 2000-es megszűnéséig, 1998–1999 között az Esti gyors című műsort vezette.

2000-ben visszatért a Magyar Televízióhoz, szerződéses műsorkészítőként dolgozott, működése során az Aktuális és a Záróra című műsorok készítésében vett részt. 2002-ben az MTV kulturális igazgatójává nevezték ki. Ezen kívül 2002-től 2003-ig A Hét című heti közéleti műsor főszerkesztője, majd 2005 és 2007 között Az Este, majd A Szólás Szabadsága című közéleti-politikai háttérműsoroknak, illetve a Kedd 21 nevű közéleti vitaműsornak dolgozott.

2008-ban a pekingi olimpia idejére a sportszerkesztőségnek dolgozott, közvetítette a megnyitó ünnepséget, riportokat készített és az átkötő részeken konferált. 2012. január 13-án távozott az MTV-től. 2015-től az RTL-nél műsort kapott Magyarul Balóval címmel. 2019. január 7-én este bejelentette, hogy saját kérésére a műsort másnaptól felfüggesztik. Indoklása szerint pihenésre és kezelésre volt szüksége.