Isten veled, Magyarország – kivándorlós sorozatot indít az RTL Klub

A csatorna új műsorstruktúrája több érdekességet is tartogat, kicsit olyan, mintha erős és büszke hazánk látlelete lenne ez a néhány produkció.

A február 18-án startoló, hétfő esténként képernyőre kerülő Isten veled, Magyarország címet viselő dokumentumsorozat olyan családok történetét mutatja be, akik úgy döntöttek, külföldön próbálnak szerencsét. Az Orbán-kormánynak “köszönhetően” valószínűsíthető, hogy a csatornának nem okozott gondot a szereplőválogatás.


A Cápák között című showműsor főszereplőiben pedig „a pénzügyi világ valódi sztárjait” ismerhetjük meg. Ők a jelentkezők közül választják ki azokat, akik a legjobb befektetési ötlettel állnak elő. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki ez az öt üzletember, de valószínűleg az ország kétségkívül legnagyobb pénzügyi zsenijei, Tiborcz, Mészáros, vagy Garancsi nem vállalták a felkérést.

Február 19-én indul egy másik sorozat is, Alvilág címmel. Ehhez a műsorhoz is el tudnánk képzelni egy bizonyos szereposztást… 

Close