Egy természetfotós emlékére

Vörös róka somfordál egy alföldi tanya környékén. Fotó: Diós Kristóf

Fagyott avaron gázolok.
Megcsontosodott fák között kereslek. Gondolataimban fent járok a magasban, ahol már nincs öröm és fájdalom. Csak csend, fény és sötétség. Te is odakerültél, fiatalon, 24 évesen.
Fagyott avaron gázolok.
A szürke eget kémlelem. Látod, nem is ismertelek, mégis hiányzol. A képeidet látom. A természet csodáit, a megörökített gyönyörű pillanatokat.
Fagyott avaron gázolok.
Magához ölelt az Isten, éppen akkor, amikor gyertyák égtek a karácsonyfán, aranysújtások tekeregtek a fenyő ágain. Fény és sötétség ura, áldd meg a te szent lelkeddel az erdőt, a benne rejtőző állatokat, áldd meg a havas hegyeket, a patakokat, a nagy folyókat és a tengert. Mindent, amit az ember csodál és szeret.
Fagyott avaron gázolok.
Istenem, miért vetted el tőlünk?! Kialudtak az adventi gyertyák, amelyek most már neked, érted lobognak a szívekben.
Fagyott avaron gázolok.
Ellobbant a hit, a remény, a szorgalom által megteremtett jövő, a sok-sok terv, elképzelés. A nagy szerelem. Az Élet. Csak a szeretet, az emlékezés maradt.
Az eljövetel utáni öröklét, sötét tónusú képeken.

Close