Porosenko és a narancsos Julija is kikapott a sorozatszínésztől az ukrán elnökválasztáson

Volodimir Zelenszkij Fotó: Reuters

Volodimir Zelenszkij humorista közel kétszer annyi szavazatot szerzett az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában, mint Petro Porosenko hivatalban lévő államfő – közölte a voksok negyven százalékának összeszámlálása alapján az MTI az UNIAN hírügynökségre hivatkozva.

A TESTÜLET KÖZLÉSE SZERINT ZELENSZKIJ A SZAVAZATOK 30,2 SZÁZALÉKÁT GYŰJTÖTTE ÖSSZE, POROSENKÓRA A RÉSZTVEVŐK 16,7 SZÁZALÉKA ADTA VOKSÁT.

A harmadik helyen Julija Timosanko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje, volt miniszterelnök végzett a szavazatok 13,1 százalékával.

A negyedik pedig Jurij Bojko ellenzéki jelölt lett 11,5 százalékkal.

A többi jelölt hét százaléknál kevesebb szavazatot kapott. A második fordulóban Zelenszkij és Porosenko méri össze erejét.

Petro Porosenko így is megkönnyebbülhet, korábban ugyanis az is kérdés volt, hogy bejut-e egyáltalán a második fordulóba. Igaz, a prognózisok szerint egy az egyben sincs nagyobb esélye a színészként ismert Zelenszkij ellen. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy egyelőre csak exit poll adatok vannak, bár ennek alapján meggyőzőnek tűnik Porosenko előnye a harmadik helyezettel szemben.

„Már holnaptól megkezdem a küzdelmet a második fordulóra” – jelentette ki az elnök az Ukrinform.ua szerint.

“Készen állok mély és lényegre törő párbeszédre azokkal, akiket nem tudtam meggyőzni az első fordulóban” – idézte az MTI Porosenkót. „Most a harminc évesnél fiatalabbakhoz szeretnék fordulni. Önök látják a változásokat az országban, de szeretnék, ha ezek mélyebbek lennének és gyorsabban mennének végbe. Teljesen osztom ezt a vágyat. Ahhoz, hogy a változások minőségiek legyenek, egyesülnünk kell, és hogy ezt elérjük, nem vesztegethetjük az időnk. Teljes mértékben értem elégedetlenségük okát, meghallottam Önöket, és most kérem, hogy engem is halljanak meg”

– mondta a kampánystáb előtt tartott beszédében a második fordulóra készülő, 2014-ben megválasztott elnök.

Petro Porosenko és Julija Timosanko Fotó: Reuters