A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Ön az „Elfogadom” gombra kattintással, beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket.

Elfogadom

Esztergomban rendezték meg a kick-box versenyévad utolsó tavaszi rendezvényét

Esztergomban rendezték meg a kick-box versenyévad utolsó tavaszi rendezvényét a 4Fight Kupa Nyílt Utánpótlás Magyar Bajnokságot. Ezen a versenyen dőlt el a magyar bajnoki címek sorsa és ezzel együtt részben a válogatottság is. Ennek megfelelően nagy izgalom, kemény küzdelmek és az ilyen versenyeken együtt járóizgalom jellemezte a versenyt - párosulva a meleggel és a nagy tét miatt kikerülhetetlen feszültséggel.

Mint ismeretes, a Magyar Kick-boksz Szövetség úgy dönti el a kategóriánként két embert érintő válogatottságot, hogy a ranglista vezető és az országos bajnok szerzi meg a jogot az indulásra. Vagyis azok a versenyzők, akik ezen a versenyen megszerezték az elsőséget., s ezek közül jócskán találhattunk köztük Békés megyeit is.

Képgaléria

Összesen 18 bajnoki elsőség született, és ez 15 utazó helyet jelentett. (A gyermek kategóriának nem rendeznek VB-t.) Persze, most folyik a számolgatás, mind a létszám, mind az anyagiak, mind a várható esélyek tekintetében.

Ugyanis csak azt érdemes kijuttatni a szeptemberi, az olaszországi Jesolo-ban megrendezésre kerülő Junior és Kadett Kick-boksz Világbajnokságra, akinek a teljesítménye és az edzésmunkája magas színvonalú.

Egy világbajnokságra ugyanis nem „pofozógépet” delegálnak, hiszen a hírnév kötelez: A magyar utánpótlás kick-boksz válogatott évek óta a legjobbak közé tartozik. A hírnév kötelez!

Point-fighting szabályrendszer

Gyermek  fiú
28 kg 1. Pántya Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső

32kg
2. Horváth Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3.Gyeraj Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3. Gyeraj Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

+32 kg. 1.Urbancsok Lóránd (Kondorosi Kick-boksz SE) Edző: Litauszki László

Gyermek leány

25 kg. 2.Fördös Jázmin (Újkígyósi SZSE)
28 kg. 1.Petrovszki Dorina  (Kondorosi Kick-boksz SE) Edző: Litauszki László
+32 kg. 3.Laurinyecz Vivien (Kondorosi Kick-boksz SE)

Kadet 1
fiúk
32 kg 2.Bánki Brendon (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

37 kg  
1.Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Kick-boksz SE) Edző: Litauszki László
2.Petrovszki  Tamás (Kondorosi Kick-boksz SE)
3.Bánfi Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3. Krizsán Lőrinc (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

42 kg.3.Német Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
+ 47 kg
 3.Szák Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3.Chen Heng (Kondorosi Kick-boksz SE)

lányok

28 kg
1.Kozmann Mónika (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
3.Bánfi Boglárka (Újkígyósi SZSE)
37 kg
1.Petró Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
3.Koszti Iringó (Újkígyósi SZSE)
42 kg  1.Pántya Réka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső
+47 kg 1.Csüllög Dorina (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső

Kadet 2 korosztály

47kg  2.Viczián Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
42 kg  
2.Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3.Hegedűs Hanga (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
46 kg 2.Leszkó Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
50 kg
1.Pap Nikola (Újkígyósi SZSE) Edző: Korcsog László
 2.Sztraczinszky Petra (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
+65 kg 2. Koszecz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
57 kg  
2.Laurincz Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3.Szák Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

63 kg 
2.Molisz Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3.Tóth Dusán (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

+69 kg.
3.Breznyik János (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
3.Csiernyik Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

Junior

Lányok
50 kg 2.Breznyik Nikolett (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
55 kg.3.Murvai Vanessza  (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)
60 kg 1.Laurincz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső

 57 kg. 2. Hegedűs Botond  (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
74 kg  2.Szász Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
89 kg 2.Magyar István (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

LIGHT-CONTACT

Kadet 1 fiú
37 kg  
1.Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Kick-boksz SE) Edző: Litauszki László

Kadet 2 fiú

63 kg 1.Molisz Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team) Edző: Debreczeni Dezső

kadet 2 leány
50 kg. 1.Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény) Edző: Barna Márton

Junior leány:
55 kg.
2.Zsilák Viktória (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Murvai Vanessza  (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)
70 kg. 1. Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény) Edző: Barna Márton

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadet 1 fiú
+47 kg. 3.Olsák Benjámin (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Kadet 2 leány
50 kg. 1.Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény) Edző: Barna Márton

Junior leány:
55 kg. 1.Zsilák Viktória (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Dohányos András
65 kg. 1.Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Dohányos András
70 kg. 1. Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény) Edző: Barna Márton

Gregor László

Aktuális