A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Ön az „Elfogadom” gombra kattintással, beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket.

Elfogadom

Történelmi találkozó: Donald Trump és Kim Dzsongun már beszéltek is egymással!

Magyar idő szerint hajnali 03:15 körül találkozott a világtörténelem során először a hivatalban lévő amerikai elnök az észak-koreai diktátorral. Az első, zárt egyeztetés körülbelül negyven percig tartott, itt csak a két vezető és tolmácsaik voltak jelen. A következő szakaszban már legfontosabb tanácsadóikat is bevonták az egyeztetésekbe. Nem álltak meg az újságíróknak az első etap után, de Trump annyit elárult,

 

„Együtt kezelni fogjuk ezt, megoldunk egy nagy problémát, egy nagy dilemmát" 

A CNN tudósítása szerint Kim Dzsongun nem adott választ arra a kérdésre, hogy hajlandó-e lemondani nukleáris fegyvereiről.

Mire jutnak a tárgyalásokon?

A Vox különböző hangsúlyeltolódásokkal, de az atomprogram esetében alapvetően négy különböző forgatókönyvet tartott előzetesen elképzelhetőnek kedden. Ezek közül az első kettőt tartották a legvalószínűbbnek, és a csúcs eddigi menete is arra utal, hogy ilyenre futhat majd ki:

  • Az első, hogy megegyeznek valamilyen általános nyilatkozatban, miszerint tovább dolgoznak majd egy végleges megállapodás érdekében, aztán pedig a szakértőik dolgozzák ki a részleteket hosszabb idő alatt. 
  • A második, hogy Észak-Korea ennél konkrétabb vállalásokat tesz, ténylegesen beleegyezik a nukleáris arzenáljának csökkentésébe, vagy az atom- és rakétaprogramja átmeneti felfüggesztésébe. Az USA pedig szintén vállalhat cserébe biztonsági garanciákat, vagy a szankciók egy részének enyhítését. 
  • Van egy olyan verzió is, hogy semmiben nem fognak egyetérteni, és a találkozó teljes kudarccal zárul. Trump többször is hangsúlyozta, hogy kész akár felállni az asztaltól, de ezt azért tartották kevésbé valószínűnek, mert mindkét vezető valamilyen eredményt akar felmutatni, az amerikai elnök a Nobel-békedíjra is pályázik. 
  • A negyedik forgatókönyv az, hogy Észak-Korea belemegy abba, hogy tényleg Trump követeléseinek megfelelően szereljen le cserébe a gazdasági szankciók feloldásáért, és más engedményekért. Csakhogy a rezsim a túlélése zálogának tartja az atom- és rakétaprogramot. Ha ennek ellenére Kim Dzsongun vállalná is ezt, akkor is kérdés, hogy vajon betartaná-e az ígéreteit, és ezeket lehetne-e egyáltalán megfelelően ellenőrizni.

Valamit alá fog írni Trump és Kim Dzsongun

A BBC tudósítója szerint a helyszínen már várják a két vezető sajtótájékoztatóját, amin bejelenthetik, mit írnak alá. Az asztalon ott pihennek a tollak is.

Aktuális