A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Ön az „Elfogadom” gombra kattintással, beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket.

Elfogadom

A teljes atommentesítés a két Korea célja, 65 év után békét kötnének

Először lépett át északi vezető Dél-Koreába

2007 óta először tartottak Korea-közi csúcstalálkozót a két ország vezetői, és a korábbiakkal ellentétben ezt most nem az északi fővárosban, Phenjanban, hanem Panmindzson határfalunál rendezték meg. Pénteken Kim Dzsongun lett az első észak-koreai vezető, aki átlépett Dél-Koreába, mióta 1953-ban fegyverszünettel véget ért a koreai háború. Rövid időre Mun Dzsein dél-koreai elnök is átlépett a demilitarizált zónában az északi részre.

A pénteki Korea-közi csúcstalálkozó tárgyalásainak végén Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Mun Dzsein dél-koreai elnök közös nyilatkozatot adott ki, ami alapján együtt dolgoznak majd a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítéséért, és a tervek szerint 2018-ban formálisan lezárnák az 1950-53 között zajló koreai háborút, írja a CNN.

A Panmindzson Nyilatkozatot az egész napos tárgyalások, és a két vezető félórás négyszemközti beszélgetése után adták ki. „Nem lesz többé háború a Koreai-félszigeten, és a béke új korszaka kezdődik" – olvasható a dokumentumban.

A két Korea hivatalosan továbbra is hadban áll egymással, 1953-ban csak fegyverszünettel zárultak le a harcok a koreai háború végén, békeegyezményt nem írtak alá. Egy esetleges békeegyezményt minden hadviselő félnek, így az Egyesült Államoknak és Kínának is alá kellene írnia, de Donald Trump amerikai elnök korábban már jelezte, hogy a megfelelő feltételek mellett „áldását adná" erre.

A legfontosabb kérdésről, az atomfegyverekről a dokumentumban az szerepel, hogy a két fél egyetértett abban, hogy a teljes nukleáris leszerelésen keresztül

„KÖZÖS CÉLJUK EGY ATOMFEGYVERMENTES KOREAI-FÉLSZIGET ELÉRÉSE."

A dokumentum szerint abban is egyetértettek, hogy ehhez a nemzetközi közösség aktív támogatását keresik majd.

Mun Dzsein a dokumentum aláírása után azt is mondta, hogy Kim Dzsongunnal egyetértettek abban, hogy a félsziget teljes atommentesítéséért dolgoznak majd. Ezt az észak-koreai vezető a saját beszédében nem említette meg, de azt mondta, hogy a két Korea egy nemzet, aminek együtt kell dolgoznia az újraegyesítésért, és nem egymással kellene küzdenie. „Mindannyian régóta vártunk erre a pillanatra" – mondta. „Anélkül élvezhetjük majd a békét és biztonságot a Koreai-félszigeten, hogy félni kellene a háborútól".

Azt is bejelentették, hogy Mun Dzsein valamikor ősszel majd Phenjanba látogat, és ott vesz részt egy újabb csúcstalálkozón Kim Dzsongunnal.

A nyilatkozatban többek között ezek szerepelnek még:

  • Berekesztik az ellenségeskedés minden formáját a két Korea között. 
  • A demilitarizált zónát egy „béke övezetté" alakítják át, ami többek között azt jelenti, hogy május 1-től mindkét oldalon befejezik a propagandaadásokat. 
  • A két Korea emellett felállít egy közös kapcsolattartó irodát az északi területen lévő Keszongban, amitől azt várják, hogy könnyebb lesz az egyeztetés a két ország hatóságai között. 
  • Az augusztus 15-én ünnepelt felszabadítás napja alkalmából megszervezik a szétszakított családok találkozóját, ami az elmúlt években elmaradt. 
  • A határon átívelve összekötik és fejlesztik a két Korea közötti vasút- és úthálózatot. 
  • Közösen vesznek részt több sporteseményen, többek között a 2018-as Ázsia Játékokon.

index.hu

          

Aktuális