Szilágyi György: a négy győri jobbikos erkölcsileg Borkai Zsolttal került egy platformra, gerinctelenül viselkedtek

A jobbikos Szilágyi György keddi sajtótájékoztatóján – amelyen közölte, feljelenti Borkai Zsoltot a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészségen – kíváncsiak voltunk arra is, mi a véleménye Fodor Rolandék akciójáról: négy jobbikos – ellenzéki összefogás színeiben induló  – képviselőjelölt ugyanis kedden bejelentette, visszalépnek a választásoktól (igaz, a kompenzációs listáról, amelyen Fodor például a második helyen van, még nem léptek le).

Szilágyi György szerint

a négy győri jobbikos erkölcsileg Borkai Zsolttal került egy platformra. Az, hogy megvették őket, egyértelmű, amivel elárulták a saját közösségüket 

– tette hozzá.

A politikus emlékeztetett: a Jobbik vezetése előzetesen minden alapszervezetnek megadta a lehetőségét arra, hogy eldöntsék, összefogásban, vagy egyedül indulnak majd el az önkormányzati választásokon. A győriek – “lehet hogy már akkor is megvett emberekként” – az összefogás mellett döntöttek, hogy aztán visszalépésükkel a Fideszt támogassák – magyarázta Szilágyi György.

A Jobbik szerint ez szégyen; az árulás a körülményektől függetlenül árulás

– fogalmazott a politikus.

“Ha nem tartom az adott szavam, bármilyen esetben, bármilyen körülmények között, akkor – úgy gondolom –  egy gerinctelen senki vagyok”

– fűzte még hozzá.


Szilágyi György szerint ezek az emberek gerinctelenül viselkedtek. Fodor Rolandékkal szemben etikai eljárás indul, és a Jobbik arra szólítja fel őket, hogy ha az összefogás nem megfelelő számukra, akkor mondjanak le a kompenzációs listás helyükről is, ne ezekkel a szavazatokkal akarjanak bejutni az önkormányzatba.

Szilágyi György egyébként megismételte a Jobbik hivatalos álláspontját is, hangsúlyozva, a győriek lépése nem befolyásolja a többi megállapodást:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom határozottan elítéli, hogy 4 tagja visszalépett a közös ellenzéki képviselőjelöltségtől Győrben. Az országos elnökség ma reggeli döntése alapján a győri alapszervezet működése felfüggesztésre került, a négy visszalépő képviselőjelölt összes párton belüli tisztségéből visszahívásra került és etikai eljárás indult velük szemben. Azokon a településeken, ahol a jobbikos tagság az ellenzéki együttműködésben való indulás mellett döntött, a Jobbik továbbra is tartja magát a megállapodásokhoz, így Győrben is arra kéri szimpatizánsait, hogy az ellenzéki együttműködés jelöltjeit támogassák az október 13-ai választáson.



Alfahír

Close