Jobbik: úgy tűnik, sikerült a Fidesznek megbízható elvtársat találni

A Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborodással és döbbenettel értesült róla, hogy sajtóhírek szerint a Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítását teljes pártfegyelemmel megszavazó Fidesz-KDNP Vizi E. Szilveszter személyében találta meg a megfelelő személyt az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) irányítására.

A kormány választása nem véletlenül esett Vizi E. Szilveszterre, hiszen hosszú életpályája alatt már kellőképpen bizonyította, hogy a diktatórikus hatalmak kiszolgálása tekintetében megbízható, és nem válogat a megbízatásokban. 1989 előtt a kommunista pártállam Egészségügyi Minisztériumának osztályvezetőjeként, valamint a Budapest VIII. kerületi MSZMP Végrehajtó Bizottság tagjaként tevékenykedett, tehát a Fidesz értelmiség- és tudásellenes új bolsevikjai régi elvtársat szemeltek ki a kényes feladatra.

Az elmúlt idők tapasztalatai alapján kijelenthetjük: a magyar értelmiség döntő többsége, és minden demokratikus gondolkodású politikai, valamint szellemi közösség egybehangzó véleménye az, hogy a magyar tudomány védelme nemzeti ügy, amely megszabja hazánk 21. századi sorsát, éppen ezért nem szabad, hogy politikai játszmák eszköze legyen! Orbán Viktor tudomány- és értelmiségellenes ámokfutása beláthatatlan következményekkel jár a magyar tudományos élet jövőjére nézve. Ha az MTA szétverése után a fiatal kutatók elhagyják az országot, akkor ez egy szellemi elit nélküli nemzet lesz. Egy szellemi elit nélküli országnak pedig nincs jövője. A Jobbik Magyarországért Mozgalom továbbra is szolidaritásáról biztosítja azt a mintegy 5000 kutatót és családjaikat, akiknek jövője és egzisztenciális biztonsága a kormány politikája következtében veszélybe került.

Mindezek tükrében felszólítjuk Vizi E Szilvesztert, hogy – ha már az elmúlt időszakban hangját nem is hallatta a magyar tudományos élet védelmében – a felkínált pozíciót ne fogadja el, és ne asszisztáljon a kormány tudományellenes tragédiájához!

Dr. Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető–helyettese

Close