A Jobbik hat fronton küzd a hitelkárosultakért

A devizahitel-károsultak ügyében egyértelműen kedvező bírósági döntések születtek az utóbbi időszakban, azonban ezek maguktól nem fognak „átszűrődni” a hazai rendszeren, és esetleges kedvező hatásaik sem érik el maguktól a bajban lévőket.

Éppen ezért a Jobbik amellett, hogy az egyetlen megoldásnak a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartja, egészen a probléma megoldásáig szeretne kilakoltatási moratóriumot elérni, hogy tavasztól több család ne kerülhessen bajba kétes hátterű tartozások miatt.


Ennek okán követeljük a kormány az EBRD-vel kötött paktumának felbontását, valamint a tranzakciós illeték és más terhek áthárításának azonnali megszüntetését. A közteherviselés jegyében haladéktalanul fel kellene emelni a banki ágazati különadót, egészen a korábbi szint eléréséig, valamint a hitelintézeti járulék visszavezetését.

Az MNB devizahiteles „nyereségéből” pedig Kártérítési Alapot hoznánk létre, ahonnan a legnehezebb helyzetbe került adósok helyzetét rendeznénk. Ezen csomagunk pontjainak képviseletében pedig számítunk minden jóérzésű magyar képviselőre jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke közleményében.

Close