Gyöngyösi Márton: A Fidesz országvesztő hazárdjátéka újabb állomásához érkezett

A Jobbik Magyarországért Mozgalom sajnálattal értesült a Fidesz országvesztő hazárdjátékának újabb epizódjáról. Még ha az Európai Néppárt meg is engedte a Fidesznek, hogy szégyenteljes helyzetét valamiként szépítendő „önként” beleegyezhessen tagsági jogainak felfüggesztésébe, egyértelmű, hogy ma a Fidesz megtette első konkrét lépését az Európai Unió elhagyására.

Az Európai Néppárt komoly figyelmeztetést adott Orbán Viktornak, ám a miniszterelnök úgy tűnik, hogy nem tanult ebből sem és a szavazás óta eltelt pár órában ismét sikerült bebizonyítania, hogy egyedül saját önhittsége jelent számára valamit. Azonban Orbán és a Fidesz felelőtlen politikájának hatásait sajnos minden magyar ember a saját bőrén fogja érezni: az Európai Néppártban való felfüggesztés miatt ugyanis a magyar kormánypárt olyan kérdésekben vesztette el érdekérvényesítő képességét, mint az Európai Unió következő költségvetésének megalkotása. A Fidesz asztalborogatásának eredményét pár hónapon belül az ezermilliárdokkal csökkenő támogatásokban fogjuk látni. Veszélybe kerülnek az agrártámogatások, a fejlesztési beruházások, az autópálya-építések és az egészségügyi fejlesztések. Mindezek fényében azonnal vészforgatókönyvet kell kidolgoznia az Országgyűlésnek hazánk gazdasági működőképességének megőrzésére, a magyar gazdák megmentésére, a reménytelen helyzetbe sodródó magyar vidék megvédésére arra az átmeneti időszakra, amíg Orbán Viktor van kormányon.

Értékelve a körülményeket a Jobbik aggodalmát fejezi ki afölött, hogy a hisztis gyermek módjára viselkedő Orbán nem csak a Fidesz szövetségesi rendszerét, de hazánk európai uniós tagságát is kész kockára tenni saját rövidtávú hatalmi érdekeiért.

A Jobbik továbbra is felelős politikát kíván folytatni és mindent meg kíván tenni, hogy a magyar emberek minél kevésbé érezzék a kormány politikájának negatív következményeit. Mi egy igazságos és biztonságos Európában, valamint egy szabad, kiszámítható mindennapokat biztosító Magyarországban hiszünk.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese

Close