Döntött Polt Péter bábügyészsége! – Az ellenzéki képviselőkkel szemben jogos volt az erőszak!

Polt Péter ügyészsége, már régen nem független!

A Központi Nyomozó Főügyészség több mint egy hónap után döntött a december 16-án és december 17-én a közmédia székházában történt atrocitásokról. Az ügyészség közleménye szerint:

„az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. (…)

Mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítottuk.

Ezzel szemben az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt tett feljelentések tárgyában a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg, ezért a mai napon ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltünk el.”

Az MTVA székházában december 16-án és december 17-én alkalmaztak erőszakot a fegyveres biztonsági szolgálat munkatársai ellenzéki országgyűlési képviselőkkel szemben. Az országgyűlési képviselők törvény szerint bármilyen középület vagy közintézmény területére beléphetnek, és mentelmi jog illeti meg őket, ezért jogilag elég problémásnak tűnt, hogy a fegyveres biztonsági szolgálat tagjai velük szemben erőszakot alkalmaztak.

Nem történt semmi…

Az ellenzéki országgyűlési képviselők, köztük a független Hadházy Ákos és Szél Bernadett, valamint a DK-s Varju László, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó néhány nappal a túlóratörvény megszavazása után, a kormányellenes tüntetéseket követően mentek az MTVA székházához. Az ellenzéki politikusok régóta kritizálták a közmédiát, többek között amiért az nem foglalkozott érdemben a kormánytól eltérő álláspontokkal, és azt akarták elérni, hogy az ellenzéki politikusok által elfogatott 5 pontos nyilatkozatot ismertessék a nyilvánossággal, de legalább is erről beszélhessenek valakivel az MTVA munkatársai közül.


Arról januárban szivárgott ki a 444-hez egy belsős MTVA-s videofelvétel, hogy a biztonsági őrök erőszakot alkalmaztak Varju László DK-s képviselővel szemben. A Hadházy Ákossal szemben alkalmazott erőszakot már a decemberi telefonos felvételeken látni lehetett.

Hadházy Ákos független ellenzéki képviselőt, az MTVA székházból kidobott politikusok egyikét feldúlta az ügyészség döntése. A 444-nek azt mondta:

Ilyen mélypontja nem volt még a magyar demokráciának. Mindig azt mondjuk, hogy ez vagy az a mélypont, de ennél szerintem tényleg nem voltunk még mélyebben. Az ügyészség sem engem, sem Szél Bernadettet nem hallgatta meg, hogy miért voltunk a tévészékházban, hogy mi történt ott. Egész biztosan nem fogom ennyiben hagyni a dolgot. Hivatalos értesítést nem kaptunk még a nyomozás megszüntetéséről, ilyenkor mi is betekinthetünk a keletkezett iratokba, azokat át kell nézni, hogy mi szerepel bennünk pontosan.

Hadházy a 444-nek azt mondta, hogy szerda este 6 órára tüntetést szervez az MTVA székházához a Legfőbb Ügyészséghez, ahová a többi érintett országgyűlési képviselőt is meghívja.

Az Mszp közleménye az üggyel kapcsolatban:

A Polt-féle ügyészség szerint jogszerű volt az, ahogyan fegyveres biztonsági őrök erőszakkal léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben az MTVA székházában.
Sajnálatos módon ezen meg sem lepődünk egy olyan legfőbb ügyésztől, akinek a családja rajta van a Fidesz fizetési listáján.

Az ügyészség korábban az NVI-nél kopasz verőemberek bevetéséhez asszisztált, most pedig már abban sem lát kivetni valót, ha fegyveresek alkalmaznak erőszakot ellenzéki képviselőkkel szemben. Sőt! Koholt vádak alapján most már az ellenzéki képviselők ellen nyomoz a fideszes ügyészség.

Polt pártszolgálatos Péter szolgalelkűségével ismét átlépett egy határt, de tovább küzdünk az igazságért, ezért az ügyészség eljárása ellen panasszal élünk, és pótmagánvádat nyújtunk be a bíróság felé.

Close