Befejezte a vizsgálatot a rendőrség abban a balesetben, melyben egy nő segítségnyújtás nélkül elhajtott

Békéscsabán, az Orosházi úton, 2018. szeptember 20-án, 8 óra 30 perc körül elesett egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi. A baleset azért történt, mert egy balra kanyarodó személygépkocsi vezetője nem adott neki elsőbbséget, kihajtott elé. Ekkor a férfi azért, hogy elkerülje az ütközést, fékezett, de megcsúszott, elesett és súlyosan megsérült. A személygépkocsi vezetője látta, hogy felborult a motor és a férfi megsérült, de mégsem állt meg. Csak akkor ment vissza a helyszínre, amikor a rendőrök telefonon felhívták és megkérték erre.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a személygépkocsi vezetőjét közúti baleset okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja. A nő elismerte a felelősségét és kihallgatásán azt mondta: nem gondolta, hogy miatta esett el a motoros. Tudja, hogy ettől függetlenül meg kellett volna állnia és segítenie kellett volna a férfinak, hiszen ő volt a legközelebb hozzá. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat 2018. november 12-én átadta az ügyészségnek.

Inline

Ha kedveled oldalunkat,

azzal máris támogattál minket!

Inline

Ha kedveled oldalunkat,

azzal máris támogattál minket!