Egészségügyi és klímavédelmitervet is bejelentett Orbán az év első kormányinfóján

Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2020. január 9-én. MTI fotó: Szigetváry Zsolt

Az év első kormányülése után hagyományteremtő szándékkal Orbán Viktor tartotta az első kormányinfót.

Beszámolt az első kormányülésről, ahol meghallgatták a honvédelmi minisztert az Irakban állomásozó magyar katonák helyzetéről, foglalkoztak a bevándorlás, a gazdaság és egészségügy kérdésével, valamint megfogalmazták az ország klímastratégiáját.

Irak és határvédelem

Orbán az iraki konfliktussal kapcsolatban beszámolt arról, hogy egy magas rangú katonai vezetőt vezényeltek a helyszínre és megállapították, hogy minden adva van ahhoz, hogy ha szükséges, akkor a magyar katonákat azonnal evakuálni tudják. A miniszterelnök elmondta, hogy a magyar kormánynak van egy szerződése Irakkal, hogy ott magyar katonák állomásozhatnak. Amíg ez életben van, addig a katonák maradnak, ha ezt az Iraki fél felmondja, akkor azonnal evakuálják őket.

Migráció tekintetében a török bevándorlásügyi hatóság adataira hivatkozva a miniszterelnök elmondta, hogy a törökökhöz 450 ezer illegális határátlépő jutott be a tavalyi év során, ami 70 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest. Eközben Görögországba és a balkáni útvonalon érkező migránsok száma is megnövekedett, ami azzal is együtt járt, hogy egyre többen érkeztek a magyar-szerb határhoz. A múlt héten a napi illegális határátlépők száma átlépte a százat.

Ezért úgy döntöttek, hogy megnövelik a szerb-magyar határon szolgáló katonák számát és beélesítik a V4-kel kötött egyezséget, Magyarország pedig Macedóniának nyújt azonnali segítséget egy rendőri kontingenssel.

Szegénységfelszámolás és keleti nyitás

A pénzügyminiszter meghallgatásáról azt emelte ki, hogy a foglalkoztatási arány meghaladta a 70 százalékot, amivel a miniszterelnök nem elégedett ugyanis célja, hogy hazánk foglalkoztatás tekintetében utolérje Csehországot. Beszélt még a bérnövekedésekről is, amihez hozzátette, hogy ahogy egy kereszténydemokrata kormányhoz illik, az elmúlt években a legnagyobb arányban a legkevesebbet keresők bérét növelték.

„Mi, a Fidesz-KDNP szeretnénk lenni az a kormány, ami a szegénységet felszámolja Magyarországon.”

Orbán szerint, hogy reálisan láthassunk, az EU számait kell figyelembe venni és eszerint 1,3 millióval kevesebb szegénységben élő ember van hazánkban.

A kormányfő emlékeztetett, hogy a külügyminiszter a napokban jelentette be, hogy 101, 1700 milliárd forintnyi beruházás érkezik hazánkba.

„Soha nem volt még olyan év, amikor ekkora beruházás érkezett volna az országba.”

-tette hozzá, ami szerinte a keleti nyitás sikerének is köszönhető, hiszen az új munkahelyek 38 százalékban ázsiai beruházásokhoz kötődnek.

„2020 egy különösen izgalmas év lesz kormányzati szempontból és intellektuálisan is.”

-mondta, ismét előre vetítve egy gazdasági válságot. 2020-ban az előrejelzések szerint az eurozóna országainak gazdasági növekedése meg fog állni és ekkor fogjuk meglátni, hogy ettől függetlenül sikeresen tud-e majd működni az a másfajta gazdasági modellt, amit a Fidesz Magyarországon felépített.

Egészségügy és klímavédelem

A kormány az egészségügyi kérdésben is hozott döntéseket.

Elsőként a szakdolgozók és nővérek számára ígérnek 72 százalékos béremelést, hogy megállítsák tömeges kivándorlásukat.
A miniszterelnök elmondása szerint a béremelést már megkezdték, november elsejétől pedig további 20 százalékos emeléssel folytatják.

Emellett mindent megelőzve előre vették a kórházi várók, kórtermek felújítását. Az ígéret szerint minden három évnél régebben felújított kórházban minden szociális teret fel fognak újítani.

„Az állami számvevőszék arra szólította fel a Parlamentet, hogy vessenek véget a kórházak eladósodásának”

-ezért úgy döntöttek, hogy 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel adósságot, a kormány pedig minden kért eszközt meg fog adni ahhoz, hogy a kórházak fel tudják számolni adósságaikat.

A kormány Palkovics minisztert is meghallgatta és megtárgyalták az ország energia- és klímastratégiáját.

Az éghajlatváltozási cselekvési tervet, az új Nemzeti Klíma- és Energiavédelmi Tervet az innovációs és technológiai miniszter fogja bemutatOrbán szerint nem szükségszerű, hogy bármilyen összeomlás bekövetkezzen a Kárpát-medencében. Ehhez szerinte az kell, hogy a klímaváltozáshoz fokozatosan alkalmazkodjunk. Elmondta, hogy a Kárpát-medence képes arra, hogy megtermelje a szükséges élelmiszert, megadja a tiszta ivóvizet és tiszta környezetet. Ismét kiemelte, hogy Magyarország klímavédelem szempontjából az EU első harmadában, élmezőnyben van.

„Megelőzünk olyan országokat, mint Németország, Hollandia vagy Ausztria.”

Orbán: továbbra is szét akarjuk választani a magyar energiapolitikát a szövetségi politikától 

A magyar energiapolitika eddig sikeresen elkülönült a szövetségi politikától, és ezt a két dolgot szeretnénk a jövőben is külön tartani – jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök az iráni-amerikai konfliktusnak az ország energia- és szövetségi politikájára gyakorolt hatására vonatkozó kérdésre azt válaszolta, eddig sikerült a két dolgot külön kezelni és erre törekszik a jövőben is. Szeretné elérni, hogy Irán ügyében az Európai Unió és az izraeli-amerikai álláspont közötti távolság csökkenjen. A magyar álláspont egyértelmű: egyetlen ország esetében sem támogatjuk, hogy az atomfegyverrel rendelkező országok köre bővüljön – szögezte le Orbán Viktor.

Azt mondta, a magyar energiafüggetlenség sokkal jobb állapotban van tízéves kormányzásuk után, mint bármikor korábban volt, bár “minőségi javulást” eredményezne, ha Romániában minél hamarabb megkezdődne a gázkitermelés, illetve ha Horvátország hozzájárulna, hogy az épülő LPG-terminálban Magyarország résztulajdonossá válhasson. Ha ez a két dolog megtörténik, a magyar energiafüggetlenség garantálva lesz – szögezte le.

 

Close