Továbbra is letartóztatásban maradnak a kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt volt élettársak

A kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt a Szegedi Ítélőtábla előtt folyamatban lévő ügyben a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nem jogerősen elítélt két vádlott letartóztatásának fenntartására tett indítványt. A másodfokú bíróság a kényszerintézkedést mindkét vádlott tekintetében fenntartotta.

Az első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék a 2019. április 12. napján kelt ítéletével kábítószer-kereskedelem bűntettében bűnösnek mondta ki – többek között – azt a 28 éves férfit és 29 éves nőt, akik az elsőfokú ítélet szerint 2015-2016. években ismeretlen személyektől továbbértékesítési és haszonszerzési céllal kábítószer tartalmú anyagokat vásároltak, majd azt közös lakásukon és Békéscsaba területén részben ismeretlen személyek részére értékesítették.


Az elkövetéskor élettársi közösségben élő vádlottakat az elsőfokú bíróság 8 év, illetve 7 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, ugyanilyen tartamú közügyek gyakorlásától eltiltásra és pénzbüntetésre ítélte, a férfival szemben vagyonelkobzást is elrendelt. Az elsőfokú ítélet ellen a két vádlott valamint védőik felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélt két vádlott letartóztatásának további fenntartására tett indítványt. A Szegedi Ítélőtábla osztotta az ügyészség álláspontját és a kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye miatt mindkét vádlott letartóztatását fenntartotta, az egyik vádlott védőjének az óvadék megállapítására és enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére irányuló indítványát elutasította. Az ítélőtáblai határozat elleni védelmi fellebbezés esetén a Kúria hoz végleges döntést, tájékoztatta portálunkat Dr. Lőrinczy György sajtószóvivő.

Close