Az Orbán-kormány elismerte, hogy mesterségesen alacsonyan tartja a dolgozók bérét

Fidesz: a gyorsan emelkedő bérek miatt rúgnak ki 800 embert az Electroluxtól, írja az Alfahír

Valóban nagy lehet a baj Jászberényben, ahová két minisztert is levezényeltek az Electrolux által bejelentett 800 fős elbocsátás miatt. A település fideszes polgármestere a túl magas béreket sejti a leépítések mögött, Varga Mihály azt ígérte, hogy a kormány alkalmazkodik a svéd multi forgatókönyvéhez, Palkovics László pedig arról beszélt, hogy a magyar növekedés még a svédet is lenyomja. A település jobbikos polgármesterjelöltje, Budai Lóránt szerint a fideszes városvezetés semmit nem tett azért, hogy megelőzze a kirúgásokat, pedig tudtak a tervezett átszervezésekről. Az Electrolux dolgozói nem mertek nyilatkozni, de úgy sejtik, a 800 fős leépítés csak a kezdete a gyár bezárásának.

Kedden jelentette be a háztartási gépek gyártásáról ismert Electrolux, hogy 800 főt bocsátanak el jászberényi üzemükből. A vállalat közleményében azt írja, hogy a porszívók gyártását szervezik ki 2020-ra külső partnereknek, azaz a termelést máshová viszik.


A hír azért is érhette hidegzuhanyként a helyieket, mert állítása szerint még a polgármester sem tudott róla, sőt mi több néhány nappal a bejelentés előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is arról beszélt a IX. Jász Expo és Fesztivál nyitónapján, hogy a gazdaság a Jászságban is dübörög.


A jászberényi képviselőtestület utolsó, szerdai ülésén a szokásos ügyrendtől eltérően elsőként foglalkozott az előző nap bejelentett tömeges elbocsátással. Szabó Tamás polgármester a helyzetet úgy értékelte:

a lépés komolyan érintheti a beszállítói hálózatot is, így a bejelentettnél jóval több álláshely szűnhet meg.

Van olyan környékbeli cég, amely a megrendeléseik 80%-át kapja az Electroluxtól. A polgármester azt is kifejtette, szerinte mi áll a kirúgások hátterében:

„Nyilvánvaló, hogy az a fajta változás, ami az utóbbi időkben a munkabéreket illetően Magyarországon végbement, az egy gazdasági helyzetet teremt minden befektető (…), minden működő cég számára. Ebben a kérdésben ugye a közlemény finoman fogalmaz, és azt mondja, hogy külső szereplő számára viszik ki majd azokat a munkákat, amelyeket itt végeztek el. Más helyen már egyértelműsítik, hogy a porszívógyártás Kínába fog kerülni. Még mindig a munkaerő ára mentén… Ezek azok a kérdések, amelyeket, ha úgy alakul a dolog, mindannyian üdvözlünk.”

Szabó Tamás ezután arról beszélt, hogy az Electrolux tömeges leépítése egyfajta üzenet az országnak a „túlságosan gyorsan növekvő bérek” miatt.

„Sőt, vannak olyanok, akik azért hajtanak és kampányolnak, hogy európai minimálbér, és annak következtében ilyen szintű béremelések legyenek. Ha jól olvastam, akkor ez kapásból 40%-os béremelést jelent talán most. Most esetleg végig lehetne gondolni, hogy kaptunk egy olyan jelzést, hogy (…) vannak olyan dolgok, amiben nem lehet futni.”

Az ellenzéki önkormányzati képviselők azonban hangot adtak azon véleményüknek, miszerint az Electrolux átszervezése megelőzhető lett volna, ha a polgármester foglalkozik az üggyel, hiszen azt már január óta lehetett tudni, hogy a svéd multi vizsgálta a termelés optimalizálását.

Szabó Tamás ezután szünetet rendelt el a tanácskozásban, ugyanis annak ellenére, hogy a kampányban az ügyből való politikacsinálás elkerülését épp ő kezdeményezte, a tömeges létszámleépítés miatt az országos sajtó kíséretében két miniszter is a városba látogatott.

Minden rosszban van valami jó

Varga Mihály és Palkovics László az Electrolux igazgatójával és a polgármesterrel folytatott félórás egyeztetést követően közösen tartott sajtótájékoztatót, amin kiderült, hogy nincs semmi probléma, hiszen a magyar gazdaság dübörög, a leépítés pedig nem azért történt, mert közeleg a gazdasági válság és az összeszerelő üzemek lesznek az első áldozatok, hanem a termelés átszervezése miatt.

Varga Mihály elmondta, hogy reggel kormányülésen foglalkoztak az elbocsátásokkal, és arról döntöttek, hogy minden segítséget megadnak az érintett munkavállalóknak. A pénzügyminiszter szerint a Jászság és Jászberény gazdasága továbbra is erős, ezért egy összehangolt intézkedéssorozattal el lehet helyezni az érintetteket.

 „Alkalmazkodunk ahhoz a forgatókönyvhöz, amit a cég a létszámleépítéssel kapcsolatban alkalmazni fog.”

– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki az N1 TV kérdésére azt felelte, hogy a leépítésnek nincs köze a válsághoz, ez csupán a cég döntése.

Palkovics László 800 család tragédiájában is meglátta a jó hírt. Az innovációs és technológiai miniszter arról beszélt – mintha csak az Origo bármely termelési riportját olvasta volna fel -, hogy a magyar gazdaság soha nem látott növekedési pályán van. Úgy fogalmazott:

„Nagyon jók a számaink. Növekszünk, ellentétben Európa többi gazdaságával, például a svéddel. A magyar ipar is erősödik.”

Az innovációs és technológiai miniszter szerint szomorú dolog ugyan, hogy egy hosszú ideje jelen levő cég elhagyja a várost, de megismételte, hogy a kormány senkit nem hagy magára.

“A miniszterek sajtótájékoztatóján leginkább a jól képzett munkaerőről esett szó, azonban azon emberek többsége, akiket most elbocsátanak nem ebbe a kategóriába tartozik. Így nem tudom, hogy ők helyben, a Jászságban tudnak-e egyáltalán munkahelyet találni.”

– így összegezte a fideszes politikusok által elmondottakat Jászberény ellenzéki polgármesterjelöltje. A jobbikos Budai Lóránt azt mondta: a városvezetésnek kilenc éve lett volna arra, hogy az Electrolux-szal olyan kapcsolatot építsen, ahol ez a helyzet nem alakulhatott volna ki.

Close