Van ahol vonatkimaradásokat is okoz a munkaerőhiány!

A közlekedési vállalatoknál is küzdenek a munkaerőhiánnyal, a BKV képzésekkel, a MÁV 60 pontos akciótervvel próbál embereket csábítani magához – írja az atv.hu.

A BKV 2017 nyarára megállította a járművezetői létszám csökkenését, azóta emelkedés figyelhető meg, de a felvétel továbbra is folyamatos. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint tavaly ilyenkor az autóbuszokról 3-400 sofőr hiányozhatott, ez most 200-250 körül lehet. A BKV külsősöket is alkalmaz besegítőként, van például olyan, aki főállásban tanárként dolgozik, szabadidejében pedig buszsofőr.

A MÁV-nál szinte minden területen tapasztalható a munkaerőhiány: pénztáros, vezető jegyvizsgáló, mozdonyvezető, járműszerelő, tolatásvezető, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, felsővezeték-szerelő, forgalmi szolgálattevő és mérnök.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy a 700 fős létszámhiány már gyakorlati működési gondokat is okoz, a váci vonalról vonatjáratok maradnak ki, mert vagy a jegyvizsgáló vagy a mozdvonyvezető hiányzik.

Close