Közösségi oldalak

Gazdaság

1000Ft-ba kerülő, 24 órás autópálya-matrica bevezetését sürgeti a Jobbik

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője Fotó: Béli Balázs/Alfahír

Megfizethető árú, legfeljebb ezer forintba kerülő 24 órás autópálya-matrica bevezetését sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus felidézte: pártja már egy évtizeddel ezelőtt kezdeményezte, hogy ilyen, rövid időtartamra szóló jegyet is lehessen vásárolni; később az Európai Unió kötelezte Magyarországot a 24 órás matrica bevezetésére, azt azonban nem gondolták, hogy a kormány erre a lehetséges legmagasabb árat szabná meg, a környező országokénál jóval drágábbá téve ezt a szolgáltatást.

Az, hogy ötezer forintnál drágább legyen egy 24 órás autópálya-matrica, a nonszensz kategóriájába sorolhatjuk, hiszen nagyjából ezért az összegért eddig egy tíznapos jogosultságot lehetett vásárolni – jelentette ki a jobbikos politikus, aki azt hangsúlyozta: sok olyan élethelyzet van, amikor egyetlen vagy egy oda-vissza útra kénytelen valaki autópályát használni.

Z. Kárpát Dániel azt hangsúlyozta: ezekkel az emberekkel „normális, megfizethető” díjat kellene fizettetni, és nem kellene őket egy olyan szolgáltatás megvásárlására kötelezni, amelyet nem vesznek igénybe. Ráadásul az évente 5-700 milliárd forintos útdíjbevétel mellett bőven finanszírozható lenne az általuk javasolt napi matricaár – mondta.