Békéscsabán is tiltakoztak, Erdogan török elnök látogatása ellen

Több tucat ember tiltakozott Békéscsabán a Széchenyi Ligetben Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása ellen. Mint azt portálunk korábban megírta, Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan egy politikai szándéknyilatkozatot ratifikált csütörtöki találkozóján. A demonstráción több jeles személy is felszólat, és bírálták a török elnök látogatását.

Csonki Dávid a Párbeszéd békéscsabai elnöke beszédében kiemelte,

bár sokan úgy gondolják, hogy egy külföldi konfliktus nem fontos, meg hogy maradjunk ki belőle, De én azt mondom, hogy igenis fontos. A magyarok akik már többféle diktatúrában éltek pontosan tudják mit jelent az elnyomás. Törökország elnöke ma hazánkba látogatott, barátjához Orbán Viktorhoz.

a továbbiakban elmondta

sokan nem tudják, de a Kurdok egy 40 millió főből álló népcsoport mely lassan 150 éve harcol a függetlenségért és az önálló hazáért. Mi magyarok tudjuk hogy milyen az amikor egy idegen hatalom telepszik ránk. Mi elítéljük ezt, miközben Orbán az elnyomókkal verseng a várban hogy ki nagyobb hatalmú diktátor.


Körömi János a békéscsabai Kossuth Kör elnöke beszédében elmondta, azért gyűltek össze, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a Budapesti tüntetőkkel, de elsősorban a kurd néppel, akik ha nem küzdenek hősiesen, akkor még mindig létezne az Iszlám Állam (ISIS) globális terrorszervezete.

kiemelte, hogy

Az Európai Unió tagországai egyértelműen és majdnem egyöntetűen elutasították a török inváziót. Egyetlen tagország kormányfője támogatta csak, Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Majd Szijjártó Péter külügyminiszterrel elmagyaráztatta, hogy ez a magyar migránspolitika része.

majd Recep Tayyip Erdogan török elnököt, Szijjártó Péter külügyminisztert, és Orbán Viktor miniszterelnököt háborús bűnösnek nevezte.

A továbbiakban elmondta

A néphülyítéssel, csalással kierőszakolt korlátlan, és kontrollálhatatlan hatalom egyszer majd véget ér. Egyszer majd számot kell adni erről a döntésről, és nem csak erről, hanem az elmúlt 10 évben elkövetett bűncselekményeiről is. Az ország kirablásáról és magánvagyonná tételéről. Az intézményesített korrupcióról, a sajtószabadság eltiprásáról, a folyamatos gyűlöletkeltésről, a sok 100 ezer állampolgárunk külföldre üldözéséről, a választási csalásokról.

A továbbiakban Harasztosné Tóth Mónika civil tanárnő, és Tóth Sándor a Párbeszéd dél alföldi koordinátora is felszólalt, majd a beszédek után mécseseket gyujtottak a török támadás miatt elesett kurd áldozatokért.

Close