Békés megyei Jobbik: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

A Békés megyei Jobbik a választási összefogással kapcsolatos reagálása az MSZP és a Liberálisok közleményére!

Fél éven át próbált 5 párt és egy civil szervezet megállapodni az önkormányzati választáson való indulás részleteit illetően, sajnos sikertelenül. Az LMP hónapokon keresztül nem vett részt a tárgyalásokon, majd az EP választást követően megjelentek, miután nyilvánvalóvá vált, hogy önállóan nem tudják elérni az 5%-os bejutási küszöböt.

Kocziha Tünde választókerületi elnök, önkormányzati képviselő

Az LMP és az MSZP önkormányzati képviselői az 5 éves önkormányzati ciklus alatt nem fejtettek ki tényleges ellenzéki magatartást, a polgármester, és nem a kormánypárt ellenzékeként viselkedtek. A Jobbik csak olyan pártokkal és szervezetekkel hajlandó együttműködni, akik Békéscsaba jelenlegi polgármesterét, Szarvas Pétert támogatják, újraválasztását bármilyen módon segítik, és az újonnan felálló Közgyűlésben is hajlandóak együttműködni. Ez a város érdeke, amely minden egyéni és pártérdek felett áll.

Nem okozott meglepetést az MSZP kilépése az összefogásból, mivel a fél éve tartó tárgyalások szinte alig jutottak előre, ami javarészt nekik volt köszönhető. Míg más városokban már túl vannak a képviselő-jelöltek bemutatásán is, Békéscsabán még a polgármester-jelölt személyéről sem sikerült megállapodni. Cinikus az az érvelés, hogy a Jobbik kiugrása bontotta meg az ellenzéki egységet, hiszen ez az egység soha nem jött létre az elvi ellentétek miatt.

Álságosnak tartom azt a kijelentést, miszerint az MSZP a többi párt érdekpolitikája miatt lépett ki a szövetségből, hiszen éppen Miklós Attila az, aki nem tudja elfogadni, hogy nem őt választotta a többség az ellenzék polgármester-jelöltjének a Jobbik kilépése utáni szavazáskor. A történtek csak megerősítettek abban, hogy helyesen jártunk el, amikor a kilépés mellett döntöttünk, és nem adtuk fel az elveinket. Békéscsaba további fejlődése érdekében továbbra is nyitottak vagyunk azokkal a pártokkal, szervezetekkel való együttműködésben, akik Szarvas Pétert, városunk jelenlegi polgármesterét támogatják, és valódi ellenzéki tevékenységet kívánnak folytatni a kampányban és az új képviselő testületben.

Kocziha Tünde választókerületi elnök, önkormányzati képviselő

Close