Az Orbán-kormány újabb 750 venezuelai migránst telepít be Magyarországra!

Február végén derült ki, hogy az Orbán-kormány teljes titokban 300 venezuelai menekültet fogadott be Magyarországra.

Az egyetlen feltétel az volt, hogy a befogadottaknak valamilyen magyar felmenővel kellett rendelkezniük – a sajtóhírek szerint az is elég volt,

ha valakinek az egyik nagyszülője magyar volt,

nem számított, ha már a szülők sem beszélték a nyelvet.

A menekültek repülőjegyét a magyar állam fizette, emellett biztosítottak számukra legalább egy évig ingyen lakást, integrációs programot, ingyenes magyar és angol nyelvtanfolyammal, valamint letelepedési papírokat.

BBC most azt írja: a magyar kormány további venezuelai állampolgárokat készül befogadni Magyarországra, eddig legalább 750-en szerepelnek a listán, amely azonban még tovább bővülhet.

Internet-X

Mint ismert: a Fidesz az elmúlt 3 évben több százmilliárd forintot költött a menekültek elleni hergelésre, és nagyrészt ennek köszönhetően nyerte meg a 2018-as választásokat.

Emellett minden fideszes droid minden ipari kamerának lenyilatkozta a kötelező Habony-mantrát, miszerint “a segítséget kell oda vinni, és nem a bajt ide hozni.”

(BBC / 24.hu)

Close