Önkormányzati képviselőt választanak ma Orosházán

A Békés megyei Orosháza 1-es egyéni választókerületében az októberi választáson kialakult szavazategyenlőség miatt tartanak időközi választást, a képviselői helyért hárman indulnak, és 2261-en szavazhatnak.

Dr Szabó Ervin (b) és Raffai János

Mint ismert, a Dél-Békés központjában azért nem sikerült leváltani a kormánypárti polgármestert, Dávid Zoltánt, illetve többséget szerezni a képviselő-testületben, mert a Közösen Orosháza Városáért lokálpatrióta egyesület mögött nem valósult meg a teljes ellenzéki támogatás, a helyi MSZP ugyanis nemcsak polgármesterjelöltet, hanem minden egyes körzetben képviselőjelöltet is indított. Ennek az lett az eredménye, hogy a Jobbik, a DK, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott polgármesterjelölt, Szabó Ervin 154 szavazattal kapott ki Dávid Zoltántól, úgy hogy az MSZP-s Fetser János elvitt az ellenzéki oldalról 1631 voksot (16,45 százalékot).


Emellett az 1-es számú választókerületében az ellenzéki Raffai János és a kormánypárti Tóth Zoltánné is 417-417 szavazatot (41,91 százalék) kapott, miközben az MSZP-s Füvesi Sándor 161 szavazattal (16,18 százalék) behúzta a kétes dicsőséget érő harmadik helyet. Most talán annyiban más a helyzet, minden ellenzéki párt beállt Raffai János mögé.

Close