MÖM: Dél-Békés nem lesz Ormosbánya!

Közérzetjavító programmal egybekötött évzáró rendezvényt tartott a MÖM Dél-békési szervezete Medgyesegyházán.

“Munkával ünnepel a Magyar” tartja mondás, így a mozgalom Dél-békési tagjaitól sem volt idegen, hogy az évzáró vacsora előtt ellátogattak azokra a területekre Medgyesegyházán és a szomszédos Medgyesbodzáson is ahonnan az utóbbi időszakban lakossági panaszok érkeztek

– tudttuk meg László Attila elnöktől.

A tevékenységet követően, került sor a Patika+ presszóban a vacsorával egybekötött kötetlen beszélgetésre, amelyen a MÖM tagjai mellett a medgyesegyházi szimpatizánsok is részt vettek.

László Attila portálunknak úgy nyilatkozott, hogy

Az este során egyértelművé vált a kérdés, hogy az évek óta önfeláldozó közösségi munkát folytató hazafiak nem fogják ölbe tett kézzel szemlélni az utóbbi időszakban egyre aggasztóbbá váló folyamatokat. A jövő év a MÖM Dél-békési szervezetének megerősítéséről és hatékonyságának a növeléséről fog szólni.

Információnk szerint az este folyamán Medgyesbodzáson és Medgyesegyházán a MÖM sétáit követően a rendőrség munkatársai is megerősített létszámban voltak jelen és szemmel tartották a kockázatosabbnak ítélt területeket. Továbbá Medgyesbodzás alpolgármestere felvette a kapcsolatot László Attila MÖM vezetővel, akinek ígéretet tett mindent megtesz annak érdekében, hogy rend legyen a településen.

Dél-Békés nem lesz Ormosbánya ez a MÖM újévi üzenete a beilleszkedési zavarokkal küzdő idegeneknek

– zárta szavait a MÖM elnöke.

Close