Halálkaravánt kapcsoltak le az M44-esen

Túlterhelt járműszerelvényt állítottak le a rendőrök Békés megyében, az M44-es autóúton, tájékoztatta portálunkat Vargáné Dr. Szombati Andrea r. őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Békés megyében, az M44-es autóúton, a kardosi pihenőhely közelében 2019. december 5-én 15 óra 15 perc körül a Magyar Közút Zrt. munkatársainak jelzése alapján ellenőriztek a rendőrök egy járműszerelvényt. A tehergépkocsi három autót szállított. Egyet a platóján, kettőt pedig az utánakapcsolt vontatmányon. Az utánfutót azonban ennyire nem lehetett volna megterhelni.


A rendőrök a tehergépkocsi sofőrjét helyszíni bírság megfizetésére kötelezték, és felszólították arra, hogy így nem folytathatja az útját. A túlterhelt járműszerelvények menettulajdonságai megváltoznak, a fékezhetőségük, kormányozhatóságuk nem kiszámítható. Ilyen szerelvényekkel közlekedni nemcsak tilos, hanem veszélyes is. A rendőrség ezért kéri a tehergépkocsik üzembentartóit, vezetőit, hogy ne veszélyeztessék magukat és a közlekedés többi résztvevőjét azzal, hogy nem tartják be az előírásokat! Közlekedjenek szabályosan és figyelmesen!

Close