Kerékpárokra és garázsokra utaztak

Ausztriából kerékpárokat lopott, Magyarországon 13 városban garázsokat tör fel, Fertődön pedig egy cég telephelyét fosztotta ki két férfi. A Békés megyei rendőrök egyikük lakóhelyén, a Hajdú-Bihar megyei Bárándon fogták el őket. A rendőrség az ügyeik vizsgálatát befejezte, tájékoztatta portálunkat Vargáné Dr. Szombati Andrea r. őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Magyarországon és Ausztriában történt lopások elkövetésével gyanúsítható férfiak ügyeinek vizsgálatát fejezte be a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A 29 éves soproni M. Zoltán és a 20 éves bárándi M. László 7 magyarországi megyében, 13 városban törtek fel garázsokat. Kisgépeket, többek között láncfűrészt, sarokcsiszolót, porszívót, fúrókat, hegesztőt, kompresszort, valamint felniket, horgászfelszereléseket, házi hústermékeket és minden olyan dolgot elloptak, amit eladhatónak vagy használhatónak gondoltak. Összesen 67 helyen verték le a lakatot, feszítették ki az ajtókat, zárakat. Csak Gyulán, a Bárdos garázssoron, 2019 március 5-e és 8-a között 22 helyen okoztak rongálással, illetve lopással kárt a garázstulajdonosoknak. Emellett Fertődön, egy cég telephelyéről több mint egymillió forint értékben tulajdonítottak el szerszámokat, gépeket, csónakmotort.

A gyulai rendőrök a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozóival rövid idő alatt azonosították a két férfit. Közben megállapították azt is, hogy Békés megyében Békésen, Békéscsabán és Füzesgyarmaton történt garázsfeltörések elkövetésével is gyanúsíthatóak. A páros tagjait a gyulai és a szeghalmi nyomozók, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2019. március 11-én délelőtt egyikük lakóhelyén, a Hajdú – Bihar megyei Bárándon fogták el. A nyomozók az elfogással egy időben több helyszínen is tartottak házkutatást, és megtalálták az ellopott dolgok egy részét. Emellett a betöréseknél használt eszközöket, ruhákat is lefoglaltak.

Képgaléria – Fotó: police.hu

A két férfi a nyomozás adatai szerint nemcsak Magyarországon követett el bűncselekményeket, hanem Ausztriában, 2018-ban 8 településről több mint 50 kerékpárt loptak el. Mindkét férfi letartóztatásban van. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a burgenlandi tartományi rendőrséggel, valamint az ORFK Bűnügyi Főigazgatósággal együttműködve lopás bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte. Az ügy iratait a rendőrség 2019. december 2-án továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.

Close